Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga Mihály a kazah külügyminiszterrel tárgyalt

A közvetlen légi járat újranyitásáról és közös pénzügyi alap felállításáról is egyeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Jerlan Idriszov kazah külügyminiszterrel hétfőn Budapesten.


Dátum: 2013-11-18 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:40:53.032846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel közölte azt is, hogy a kormány keleti nyitás politikájával összhangban Magyarország stratégiai partnerének tekinti Kazahsztánt, ezért kiemelt cél a két ország gazdasági kapcsolatainak további bővítése.

Kazahsztán 2012-ben a FÁK országai között Magyarország harmadik legnagyobb külkereskedelmi partnere volt. Az idei év első nyolc hónapjában a kétoldalú áruforgalom mintegy 4 százalékkal, ezen belül a magyar kivitel csaknem 32 százalékkal emelkedett. A közlemény szerint a kormány célja nem csupán az áruk és szolgáltatások forgalmának növelése, hanem a befektetési kapcsolatok fejlesztése, továbbá a gazdasági együttműködés folyamatos, hosszú távú bővítésének megalapozása és elindítása.

A megbeszélés eredményeként a kazah fél is kifejezte támogatását a közvetlen légi járat újranyitására, amely a két ország gazdasági, turisztikai, illetve kulturális kapcsolatainak fejlesztésében egyaránt kiemelt szerepet játszhat. Az egyeztetésen a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztését szolgáló, 20-20 millió dollár kezdőtőkével létrejövő közös pénzügyi alap felállítása is körvonalazódott az NGM tájékoztatása szerint.

A gazdasági együttműködés további bővítésére számos irányban láttak lehetőséget a felek, így többek között a mezőgazdaság és élelmiszeripar, az energetikai berendezések, az egészségügy és gyógyszeripar, valamint a gép és gépjárműipar területén. Az együttműködési irányok közös kijelöléséhez intézményes keretet nyújt a Magyar-Kazah Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság tevékenysége, amelynek napirendjén a gazdasági együttműködés kiemelt témakörei szerepelnek.

Kapcsolódó elemek