Az INA a Mol líbiai olajszippantója
Alig egy hónappal azután, hogy a Molé lett az INA horvát kőolaj- és földgáz-ipari vállalat egy részvénnyel több mint 25 százaléka, Stjepan Mesic horvát elnök líbiai látogatásával Zágráb nagyon fontos pont lett az olajpiacon egyre nyíltabb amerikai, orosz, európai és arab érdekütközésekben - írta hétfői számában a Novi list című fiumei (Rijeka) újság.
Dátum: 2003-08-25 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:28.129406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A horvát szociáldemokrata párthoz közeli napilap szerint az INA a Mol líbiai olajszippantójává válhat, mert számos műszaki és stratégiai lehetőség nyílott meg, miután Mesic jó időzítéssel, szinte abban a pillanatban, hogy Líbia vállalta a felelősséget a nyolcvanas évek végén történt légiterror-cselekményért, az első külföldi államfő volt líbiai hivatalos látogatáson, és elsőként felkínálta Moamer el-Kadhafi államfőnek az Adria kőolajvezeték omisalji végződését, valamint a fiumei kőolaj-finomítót új, szabad bejáratnak az olaj- és olajszármazékok növekvő európai piacára.
Lehetséges, hogy új lapleosztás van, azaz, hogy az Egyesült Államok az iraki komplikációk nem bocsátkozhat líbiai katonai kalandba, de a líbiai olajt mindenképpen be akarja vonni az amerikai társaságok kínálatába, és menetközben, békés úton vállal részvételt Líbia újjászervezésében. Mesic közvetítő szerepe ebben a változatban a leglágyabb megoldás, úgyszólván ideális Amerika, Líbia és Horvátország számára is. Lehetséges azonban, hogy a "líbiai játékot" még az iraki támadás előtt találták ki Washingtonban, mert hogyan magyarázható, hogy a nemzetközi Mol, amelynek tőkéje nagyobb részt külföldi, amerikai és orosz kézben van és az orosz YUKOS a fő partnere, olyan gyorsan megemelte árkínálatát az INA részvények első negyed részéért, továbbá hogy 600 millió dolláros nyugati kölcsönt kapott, és mi a magyarázata a legújabb szerződéseknek, amelyeket az INA kötött vezető holland és amerikai társaságokkal a fiumei és a sisaki olajfinomítók felújítási terveinek kidolgozására? - tette föl a kérdést a Novi list.
Az INA értéke még nagyobb lett volna, ha mindezek a szerződések és szándéknyilatkozatok a horvát cég részvényei negyed részének eladása előtt történnek. Így viszont úgy is mondható, hogy a Molnak ér most többet az INA negyed része, amelynek révén felszívhatja a líbiai olajat az európai olajüzlet felosztásáról létrejött amerikai-orosz megállapodás képviselőjeként - írta az újság. Különben is, nem az hajtotta-e főképp a Mol malmára a vizet az INA negyed részének megvételi versenyében, hogy a finomítók felújítását ígérte? Ebbe pedig most, kiskapukon, oldalajtókon át Bush legnagyobb játékosai, köztük a Chevron is belépnek - írta hétfői számában a fiumei Novi list.
MTI - fidesz.hu