Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minden korcsoportban a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb

A Tárki legfrissebb, az elmúlt egy év adatainak összegző elemzése szerint valamennyi korcsoportban a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt, az MSZP és a Jobbik a korfa két ellentétes oldalán népszerű.


Dátum: 2013-11-18 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:40:54.205769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Tárki hétfőn juttatatta el az MTI-hez a 2012. november és 2013. október között végzett havi adatfelvételeinek elemzéséről szóló közleményét. E szerint az elmúlt egy évben a legfiatalabbak voltak a legkevésbé (63 százalékuk), a legidősebbek a leginkább (77 százalékuk) biztosak abban, hogy kívánnak-e szavazni. A legfiatalabbak körében csaknem ugyanannyian vannak a szavazáson való részvételt tervezők, mint az attól távol maradni szándékozók. A szavazási hajlandóság a korral - 23 és 52 év között kissé ingadozva - növekszik.

Az elemzés szerint az MSZP és a Jobbik tábora a 43–47 évesek esetében nagyjából azonos nagyságú. Az ennél fiatalabbak körében a Jobbik, míg az ennél idősebbek között az MSZP népszerűsége a nagyobb. A Jobbik népszerűsége a kor előrehaladtával szinte folyamatosan csökken, az MSZP-é viszont nő - írta a Tárki, megemlítve, hogy amíg a Jobbik tábora 68 éves kor felett szinte eltűnik, addig az MSZP népszerűsége "majdhogynem fideszi magasságokba emelkedik".Az Együtt-PM népszerűsége a középkorúak (43–57 évesek) között a legmagasabb (12–13 százalék). Az LMP tábora a kor növekedésével 7-8 százalékról 1-2 százalékra csökken. A DK támogatottsága a korral enyhén (1-2 százalékról 3-4 százalékra) nő. A közvélemény-kutató cég legfrissebb elemzésének alapja a havonta ezer ember megkérdezésén alapuló, a felnőtt lakosságot életkor, nem, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentáló 11 felmérés volt.

Kapcsolódó elemek