Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bajnai pártja adóemelést akar

Bajnai Gordon pártja most már a parlament falai közt is kampányol a családi adórendszer ellen - reagált Hoppál Péter egy más témában tartott sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor hétfői nyilatkozatára.


Dátum: 2013-11-18 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197880
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:40:54.630325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Együtt-PM „fájni fog” programja a családi adókedvezmények részleteinek eltörlésével járna – mutatott rá a szóvivő, megjegyezve, hogy programjuk gyakorlatilag az adóemelésre épít. Az egykulcsos személyi jövedelemadót támadják, hiszen szakértői vélemények szerint Európa egyik legalacsonyabb – 16 százalékos – személyi jövedelemadójának alkalmazása helyett 40 százalékos adókulccsal sújtanák az embereket.

A gyermeket nevelő családokkal, nőkkel és édesanyákkal kívánják megfizettetni azt a pénzt, amit a bankadó kivezetésével veszítene a költségvetés – fogalmazott. A Fidesz szóvivője egyúttal felidézte a senki által meg nem választott volt miniszterelnök nyilatkozatát, melyben azt mondta: a bank- és különadók jelenlegi formáját ki kívánják vezetni a magyar adórendszerből. Ezt a kormánypártok nem tartják helyes megoldásnak – fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva Hoppál Péter elmondta: a kormány 2013-ban elindította bérfejlesztési programját, melynek keretében megemelték az egészségügyi dolgozók és pedagógusok bérét. Megfogalmazása szerint a 2010-es - Görögországéhoz hasonló -, helyzettel szemben ma már arról számolhatnak be, hogy emelkednek a bérek. A gazdasági teljesítménytől függ, hogyan alakulhatnak a jövőbeni béremelések – mutatott rá. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, jövőre érdemes lesz átnézni, hogy mely szférákban hajtható végre újabb béremelés.

Kapcsolódó elemek