Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

K and H-ügy a Népszavában: a Legfőbb Ügyészség közleménye

A Népszava 2003. augusztus 23-i számában "Polt nem akar újabb gyanúsítottat Kulcsár Attila kihallgatásáig" címmel megjelent cikk a következőt állította: "Polt Péter személyesen utasította a K and H Equities-botrány nyomozását felügyelő ügyészt arra, hogy mindaddig, amíg Kulcsár Attilát ki nem hallgatják a magyar hatóságok, másokat ne gyanúsítsanak meg az ügyben". A legfőbb ügyész sem ebben az ügyben, sem más ügyben nem adott és nem ad konkrét nyomozati utasításokat - olvasható az LÜ közlemnyében.


Dátum: 2003-08-25 14:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:28.429245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A büntetőeljárási törvény szerint gyanúsítottkénti kihallgatásra csak akkor kerülhet sor, amikor megvan a személyre szóló megalapozott gyanú. Erről az eljáró hatóság dönt.

Legfőbb Ügyészség Sajtóiroda

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek