Több mint 250 ezren vették már igénybe az Erzsébet-programot
A kormánynak az az álláspontja, hogy az étkezési jegyek forgalmazása szociálisprogram-forrás, nem a piac törvényei a meghatározóak, hanem a közszolgáltatási logika, Brüsszelnek semmi keresnivalója nincs a területen - mondta Rétvári Bence a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, kedden.
Dátum: 2013-11-19 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:41:00.750206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rónaszékiné Keresztes Monika árpádházi Szent Erzsébet emléknapja kapcsán napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy II. András lányának korában nem volt divat a királyi magaslatból észrevenni a rászorulókat, és a királylány méltó névadója a rászorulók üdültetését segítő Erzsébet-programnak, amelyet több mint 250 ezren vettek már igénybe.
Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány legsikeresebb szociális programjának nevezte az Erzsébet-programot, amely költségvetési forrás nélkül segített 250 ezer embernek. Kitért arra, hogy a program kapcsán brüsszeli eljárás indult Magyarország ellen. A kormánynak az az álláspontja, hogy az étkezési jegyek forgalmazása szociálisprogram-forrás, nem a piac törvényei a meghatározóak, hanem a közszolgáltatási logika, Brüsszelnek semmi keresnivalója nincs a területen - mondta.