Budapesten rendezik meg a Népek Udvara találkozót
A Vatikánnak a hívők és nem hívők közötti párbeszédet szorgalmazó nemzetközi programsorozatának újabb állomása februárban Budapesten lesz - mondta Hölvényi György egyházi ügyekért felelős államtitkár kedden, kétnapos vatikáni tárgyalásait követően az MTI-nek.
Dátum: 2013-11-19 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197897
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:41:01.184432, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Népek Udvarát - az ősszel Berlinben és Prágában tartott találkozó után - február elején a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen rendezik meg a Corvinus Egyetem közreműködésével. A budapesti találkozón részt vesz Gianfranco Ravasi, a találkozót kezdeményező Kultúra Pápai Tanácsa elnöke - jelentette be Hölvényi, aki többek között Dominique Mamberti vatikáni külügyminiszterrel is tárgyalt.
Az egyházügyi államtitkár Rómában részt vesz a boldog Sándor István szalézi testvér életéről szóló film bemutatóján, melyet megtekint Tarcisio Bertone volt szentszéki államtitkár is.