Uniós támogatással újul meg Kecskemét két peremkerülete
Az Európai Unió 487,8 millió forintos támogatásával, összesen 573,9 millió forintból újul meg Kecskemét két peremkerületi városrésze - mondta Kecskemét polgármestere kedden a városházán tartott sajtótájékoztatón.
Dátum: 2013-11-19 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:41:08.375466, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tZombor Gábor tájékoztatása szerint a Mezeiváros és Ürgés integrált szociális jellegű városrehabilitáció elnevezésű projekt kapcsolódik a városközpont teljes körű felújításához, jelentősen javítani fogja a peremkerület infrastruktúráját is. Ezekben a városrészekben a korábbi évtizedekben szinte semmilyen fejlesztés nem volt, ezért fontos a beruházás, melynek részeként épül egy közösségi ház is - hangsúlyozta a polgármester.
\xa0\xa0\xa0
Nagypál Sándor alpolgármester elmondta, hogy a beruházás során a városrészben a közterület-fejlesztési, környezetrendezési munkálatok egy része már megvalósult, a sportpálya építése folyamatban van, a körutak mentén a növénytelepítés megkezdődött.\xa0A területen játszóteret is építenek - tette hozzá.
\xa0\xa0\xa0
Sikerrel zajlanak a képzési programok', 'Mák Kornél alpolgármester szólt arról, hogy a komplex beruházás részeként az önkormányzat számára rendkívül jelentős képzési programok is sikerrel zajlanak. Ismertette, hogy a tevékenység során hulladékgyűjtő és hulladékszállító képzés valósult meg, valamint parkgondozó képzés is indul.', 'Ezeket úgy választották ki, hogy figyelembe vették a célcsoport előzetes képzettségi szintjét, valamint reális lehetőséget kínáljanak a munkaerő-piaci integrációra - hangsúlyozta az alpolgármester. Mák Kornél kiemelte az Önarckép című mini programot, mely a roma integrációt segíti. E tevékenység során a célcsoportból kiválasztott gyerekek képzőművészeti, fotó és médiaalkotásokat hoztak létre - tette hozzá.\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Elhangzott, hogy a projekt elemeiként jelennek meg a romák társadalmi befogadását, integrációját segítő programok, tréningek is. Fontosnak nevezte, a konzorciumi partner, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Alföldi Régió által megvalósítandó projektelemet, mely a közösségi házban komplex életvezetési, családsegítő és egyéb szociális szolgáltatásokat alakít ki.
\xa0\xa0\xa0
A 2014. nyarára befejeződő komplex projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.\xa0']