Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kötvényjegyzők bizalmát jelzi a kibocsátás sikere

A befektetők 10 évre szóló bizalmát jelzi, hogy a 2 milliárd dollár összegű magyar államkötvény kibocsátását fokozott érdeklődés, ötszörös túljegyzés kísérte - mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden.


Dátum: 2013-11-20 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:41:16.266133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tAz InfoRádió Aréna című műsorában Varga Mihály úgy fogalmazott: jó hír, hogy a kibocsátás is azt igazolta, hogy már nem hír az, hogy Magyarország a nemzetközi piacokról tudja finanszírozni magát. A piac bizalmát mutatja az is, hogy a februári kibocsátáshoz képest 20 bázisponttal csökkent a felár, amit az amerikai állampapírok hozama fölött elvárt a piac a magyar papíroktól.

\xa0\xa0\xa0

A piac egészen más véleményen van, mint a hitelminősítők', 'A miniszter megjegyezte, hogy ezzel a kibocsátással 2014 közepéig minden gond nélkül lehet finanszírozni az országot.\xa0Varga Mihály kitért arra, hogy a hitelminősítők értékelésénél sokkal jobb a piac értékelése az ország teljesítményéről. "Szégyellje magát az a hitelminősítő, amely bóvli kategóriában tartja az ország besorolását", miközben a piac egészen más véleményt mutat a kötvényjegyzésen keresztül - mondta a miniszter, aki azt várja, hogy a hitelminősítők javítják az ország besorolását.

']

['\n\t\t\n\t\tAz ország minősítésének biztosan nem ártana, ha a hitelminősítők javítanák a besorolást, "de nekünk elsősorban a piacon kell megméretnünk magunkat" - jelentette ki Varga Mihály.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Erősödő növekedési pálya jön', 'A nemzetgazdasági miniszter szerint az elkövetkező három évben erősödő növekedési pályára áll az ország, 2015-re 2,5 százalékra emelkedhet a GDP éves növekedési üteme, az államadósság 79-78-77 százalékra csökkenhet, miközben az államháztartási hiány a GDP 3 százaléka alatt marad.\xa0A miniszter utalt arra, hogy az adótörvények által több jövedelem marad a lakosságnál, és reményeik szerint ez megmutatkozik majd a fogyasztás növekedésében is, ami ugyancsak segítheti a gazdasági növekedést.']

Kapcsolódó elemek