Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyugati téri robbantás

Nyolcan sérültek meg, közülük ketten súlyosan, amikor robbanás történt egy villamoson a pesti Nyugati pályaudvar előtt. Salgó László országos rendőr főkapitány a helyszínen elmondta, hogy az elkövető egy húsz éves nagykátai fatalember aki a hátizsákjában, otthon is előállítható, aceton alapú több kilónyi robbanóanyag előállításához használt szert szállított. Az anyag a megállóban álló, Margit híd felé tartó 6-os villamos első kocsijában robbant fel.


Dátum: 2003-08-25 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:30.206446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hír tv információ szerint a robbantás véletlenül történt. A fiatalember a rendőrségnek elmondta, hogy félt, ezért volt nála a robbanás-veszélyes anyaggal teli hátizsák.

***

A hírügynökség értesülései szerint a megállóban álló, Margit híd felé tartó 6-os villamos első kocsijában egy hátizsák robbant fel. A hátizsákban több kilónyi, robbanóanyag előállításához használt anyagot, illetve egy forgótáras Flóbert-pisztolyt is találtak. A robbanás ereje kitörte a villamos egyik ablakát is, az üvegcserepek beterítették a villamosmegállót. A robbanásban főleg az álló utasok sérültek meg, akik jobbára a kezükön égtek meg. Több sérültnek a dobhártyája szakadt be a légnyomás miatt. A két súlyos sérültet a Honvéd kórházba, a könnyebb sérülteket pedig a MÁV kórházba illetve a Péterfy Sándor utcába szállították. A rendőrök lezárták a villamosmegállót, s a sérültek elszállítását követően megkezdték az eset helyszínelését.

A helyszínre már legalább hat mentőautó érkezett a sérültek mentésére.

Az egyelőre ismeretlen eredetű robbanásban nyolcan sérültek meg - nyilatkozta az Inforádiónak Molnár Péter, a fővárosi tűzoltók szóvivője. Közülük ketten súlyos, ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek.A robbanás ereje kitörte a villamos egyik ablakát is.

A Fővinform jelentése szerint a Nyugati és a Moszkva tér között autóbuszok szállítják az utasokat.

Forrás: www.hirtv.hu

Kapcsolódó elemek