A szocialisták ismét a múlt embereit rángatják elő
A szocialisták a fővárosiaknak sem tudnak újat mondani, ismét a múlt emberét rángatják elő - olvasható a Fidesz Sajtóiroda közleményében, melyben Mesterházy Attila bejelentésére reagálnak.
Dátum: 2013-11-20 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197988
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:41:32.429623, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják, Horváth Csaba egyszer már megbukott, a budapestiek is leszavazták, mert Demszky Gáborral együtt tette tönkre a fővárost.