Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kövér László fogadta a holland szenátus elnökét

Kövér László szerdán a Parlamentben fogadta a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Ankie Broekers-Knolt, a holland szenátus elnökét és kíséretét - tájékoztatta az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-t.


Dátum: 2013-11-20 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:41:33.215071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\xa0A közlés szerint a házelnökök megbeszélésükön hangsúlyozták a parlamenti együttműködés kiterjesztésének és a képviselők közötti közvetlen eszmecseréknek a fontosságát. Továbbá méltatták a két ország "gazdag történelmi múltjából fakadó baráti viszonyát, és egyetértettek abban, hogy a mostani tárgyalások révén újabb fejezet nyílik a kétoldalú kapcsolatokban". Ankie Broekers-Knol úgy fogalmazott: "országainkat a jövőben is az kösse össze, ami a múltban - a szabadság és a függetlenség szeretete".', '\t\xa0 \xa0

\tA holland szenátus elnökét kétnapos magyarországi tartózkodásán többek között fogadja Áder János köztársasági elnök, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Martonyi János külügyminiszter - olvasható a közleményben.', '\t\xa0', '\t\xa0', '\t\xa0']

Kapcsolódó elemek