Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adócsökkentés szocialista módra: több pénzt kell fizetnünk

A Fidesz "döbbenten és aggodalommal figyeli az adóemeléssel kapcsolatos koalíciós vitát" és azt, hogy az adóemeléseket adócsökkentéseknek próbálja beállítani a kormányzat - mondta az MTI-nek Halász János hétfőn.


Dátum: 2003-08-25 18:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:30.496667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A koalíciónak arra kellene választ adnia, hogy jövőre az emberek jobban vagy rosszabbul élnek majd. Aggodalomra ad okot, hogy a koalíció vezetői nem képesek őszintén beszélni" - jelentette ki a Fidesz-frakció szóvivője.

Az ellenzéki politikus arra reagált, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével és Kuncze Gáborral, az SZDSZ elnökével folytatott tárgyalása után közölte: háromtagú bizottságot állítanak fel, amelynek az lesz a feladata, hogy fedezetet találjon a jövő évi adócsökkentésekre.

Halász János hangsúlyozta: pártja reméli, hogy az SZDSZ tényleges adócsökkentést akar megvalósítani és nem új adónemek bevezetéséhez lesz az MSZP partnere.

"A polgári oldal is kész minden, a valódi adócsökkentést segítő javaslat közös támogatására" - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek