Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Győr felállíttatja ismét a Radnóti-szobrot

Győr mindent megtesz azért, hogy 2014. november 9-én, Radnóti Miklós halálának napján ismét álljon a költő szobra - jelentette be Borkai Zsolt, a város polgármestere szerdai győri sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2013-11-20 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=197992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:41:33.962220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\tRadnóti Miklós Győr és Abda között álló szobrát egy autó döntötte le november 17-én. Melocco Miklós 1980-ban felállított alkotása két részre tört. Az összetört szobrot nem lehet helyreállítani, azonban a töredékeket mintának használva, azonos anyagból azonos értékű másolat készülhet az alkotásról - jelentette ki Melocco Miklós a sajtótájékoztatón.', '\t\xa0 \xa0

\tA szobrászművész az MTI-nek elmondta, hogy a mai eljárásokkal tökéletes, az eredetivel milliméteres pontossággal megegyező másolat jöhet létre. \xa0Melocco Miklós hozzátette, hogy a szoborhoz vezető macskaköves út elejét, amelyen Radnóti biztosan végigment, le kellene zárni egy tájba illő tárgyal. \xa0"Az az autós, aki a ködben nekiütközött Radnóti szobrának, azért tette, mert eltévedt, és módja volt felhajtani arra az útszakaszra, amelynek végét az emlékmű zárta le" - fogalmazott a művész.', '\t\xa0 \xa0

\tBorkai Zsolt polgármester elmondta: Győr jövő évi költségvetésében szerepelteti a szobor felújításának eddig még nem ismert költségeit, és mindent megtesz annak érdekében, hogy Radnóti halálának évfordulójára az alkotást újra felállíthassák. A helyreállításra érkező felajánlásokkal összefüggésben a polgármester arra kérte az adományozókat, hogy az összegeket fordítsák más érdemes célok segítésére, mert a költségeket a város magára vállalja.', '\t\xa0 \xa0

\tRadnóti Miklós szobrát, Melocco Miklós alkotását Győr és Abda határában 1980-ban állították fel azon a helyen, amelynek közelében a költőt más zsidó foglyokkal együtt egy halálmenetben agyonlőtték.', '\t\xa0']

Kapcsolódó elemek