"A többi partnerországgal való kooperációt is erősíteni kell"
Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint a 21. század még zaklatottabb lehet, mint a korábbi időszakok, s az új kihívások kezelése csak még szorosabb egységben lehetséges.
Dátum: 2013-11-21 11:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=198005
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:41:41.905841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárcavezető csütörtökön a Parlamentben megrendezett XVII. Nemzetközi NATO-konferencián közölte, soha nem volt kétséges, hogy szükség van az Észak-atlanti Szövetségre, de 2014 lesz a próbája a szövetség egységének. A miniszter hangsúlyozta: nem szabad megfeledkezni a sikeres transzatlanti kapcsolatoknak köszönhető biztonság mögött húzódó intézményről, a NATO-ról.
Hende Csaba azt mondta, a közös stratégiai kihívások okán a szövetségesek és a partnerországok is érintettek, ezért a 28 tagállam együttműködése mellett a többi partnerországgal való kooperációt is erősíteni kell.