Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Japán-magyar cég gyárt majd szintetikus gumit Tiszaújvárosban

Szintetikus gumit gyártó vegyesvállalat létrehozásáról állapodott meg a Mol és a Japan Synthetic Rubber (JSR): az 51 százalékban japán, 49 százalékban magyar cég Tiszaújvárosban működik majd - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Tokióban, az Abe Sindzó japán kormányfővel folytatott tárgyalása után.


Dátum: 2013-11-21 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=198009
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:41:43.293831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor sikertörténetnek nevezte a beruházást, amely várhatóan száz új munkahelyet teremt majd. Felidézte egyúttal, hogy a múlt héten egy másik japán székhelyű cég, a Takata járműipari beszállító vállalat közölte, hogy gyárat épít Miskolcon, s ezzel mintegy ezer új munkahelyet hoz létre.

Sajtónyilatkozatában Abe Sindzó is kiemelte a Magyarország és Japán közötti gazdasági együttműködés elősegítésének fontosságát. A tárgyaláson megerősítették azt is, együttműködnek abban, hogy Japán és az Európai Unió minél hamarabb megkösse a szabadkereskedelmi megállapodást - mondta a japán kormányfő.

Kapcsolódó elemek