A mozgáskorlátozottak számíthatnak a kormányra
Nem túl nagy költséggel, egy kis figyelemmel közösen megoldható a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jobb megközelíthetősége a fogyatékossággal élők számára – hangsúlyozta Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár Becsey Jánossal - kétszeres paralimpiai bajnok úszóval, a Paralimpikonok Klubjának vezetőjével - tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2013-11-21 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=198010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:41:44.695140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Paralimpikonok Klubjának vezetője arról is beszélt, hogy Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon a terminálokban van külön egy olyan rész, ahol a fogyatékossággal élő be tud csekkolni, hasonlót szeretnék itt is. Az alsó részen 10, a felső részen pedig 5 percig lehet ingyen parkolni. Becsey János ezt kevésnek tartja, azt kérik, hogy ez 15-20 perc legyen a segítségnyújtónak.
Szekeres Pál felhívta a figyelmet arra, hogy a terminálon belül a mozgáskorlátozottakat segítők világszínvonalon végzik a munkájukat, de az oda való megérkezés és a távozás a problémás.