Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hatékonyan segíti a Nébih az élelmiszerlánc-biztonságot

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Kiemelt Ügyek Igazgatósága fennállásának egy éve alatt 351 ellenőrzést végzett, ennek során mintegy 1630 tonna termékkel kapcsolatban intézkedtek. Ebből 710 tonnát kellett megsemmisíteni, illetve kiszabtak 141 millió forint bírságot és megállapítottak 7,5 milliárd forint adóelkerülést - ismertette  Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, országos főállatorvos a Magyar Országos Állatorvos Egyesület csütörtöki közgyűlésén Budapesten.


Dátum: 2013-11-21 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=198012
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:41:45.393880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kapcsolódó elemek