Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Puskás: 2014-ben a családok többől gazdálkodhatnak

A magyar családok teljesítményének köszönhetően az adótörvények nem tartalmaznak új adónemeket és adóemelést – emelte ki Puskás Imre.


Dátum: 2013-11-22 11:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=198031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:41:52.176300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiemelte: az intézkedés Magyarországon körülbelül 270 ezer családot érint, és mintegy 53 milliárdot hagy az emberek zsebében. Így az összes kedvezmény 230 milliárd forintot meghaladó összeget hagy a családoknál – fűzte hozzá.

A képviselő példákon keresztül mutatta be, hogy a gyakorlatban mit is jelent az intézkedéssorozat. Kifejtette: egy olyan család esetében, ahol egy minimálbéres jövedelem van, és két gyermeket nevelnek, havi öt-hatezer forint pluszjövedelem jelentkezik. Ahol két minimálbérből tevődik össze a család jövedelme, és három gyereket nevelnek, a többlet a harmincötezer forintot is eléri havonta. „Ez 110 ezer magyar család esetében azt jelenti, hogy a bruttó jövedelem meg fog egyezni a nettóval” – szögezte le.

Kapcsolódó elemek