Bajnai csökkentené a kiskeresetűek fizetését
Bajnai Gordon és az MSZP már korábban beismerte, hogy a bankadó kivezetésére, csökkentésére készülnek. Bajnai azt is beismerte, hogy ha rajtuk múlik, ez „fájni fog”. A „fájni fog program” és a bankadó kivezetésének árát újra a kiskeresetű családokkal, a munkavállalókkal fizettetnék meg, ugyanúgy, ahogy tették azt kormányzásuk alatt is – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője.
Dátum: 2013-11-22 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=198045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:42:01.251583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánypárti politikus elmondása szerint Bajnai Gordon csökkentené a minimálbéresek és a minimálbér feletti kiskeresetű családok fizetését is. Így akarja pótolni Bajnai Gordon a bankadó csökkentésével kieső bevételeket – mutatott rá Zsigó Róbert.
A nagyobbik kormánypárt szóvivőjének megfogalmazása szerint „Bajnai Gordon és a kiskeresetűeket veszélyeztető fájni fog program spekulatív pénzügyi körök, illetve bankárok támogatására is számíthat, legalábbis ezt erősíti meg az a hír, hogy egy hazai bankvezér Bajnai Gordon pártalapítványának anyagi támogatására szólította fel a banki alkalmazottakat”. Bajnai Gordon tehát ma sem a kiskeretűek, hanem a bankok oldalán áll. Azoknak a bankoknak az oldalán, akik még most is csak a saját érdekeiket, a saját zsebüket nézik – szögezte le Zsigó Róbert.
A szóvivő azt előző gondolat kapcsán emlékeztetett rá, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tizenegy bankot büntetett meg azért, mert - mint fogalmazott - „ahelyett, hogy segítették volna bajba jutott devizahiteles ügyfeleiknek a végtörlesztésben, akadályozták őket abban, hogy kimásszanak a devizacsapdából”. Bajnai Gordon ezeknek a bankoknak, ezeknek a bankároknak az oldalán áll – húzta alá Zsigó Róbert.
Fontos a megfelelő infrastrukturális háttér
Van ma Magyarországon elegendő óvodai férőhely, csak nem megfelelő földrajzi elosztásban, tehát nem ott van üres férőhely, ahová egyébként óvodás gyereket iratnának be - válaszolta újságírói kérdésre Zsigó Róbert, aki azt mondta, amellett, hogy továbbra is támogatják a gyermekek három éves kortól való kötelező óvodáztatását, fontosnak tartják a gyermekek szociális fejlődésének szempontjából, hogy a megfelelő infrastrukturális háttere is meglegyen ennek a döntésnek. A szándék az, hogy ez a program 2015 szeptemberétől elinduljon – mondta a szóvivő.
Arról is beszélt, erről a kérdésről várhatóan november végén fog dönteni a parlament.