Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A bankok visszaélhettek az erőfölényükkel

Üdvözöljük, hogy a Kúria jogegységi eljárás lefolytatását kezdeményezte a devizahitel-szerződések ügyében, az indítványt saját honlapján is közzétette - jelentette ki Gulyás Gergely hétfői napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2013-11-25 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=198085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 16:42:14.060442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gulyás Gergely napirend előtti felszólalása és Rétvári Bence válasza a Parlamentben

A Fidesz országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a 2010-ben távozott szocialista hatalom nehéz örökségének egyik legterhesebb része a devizahitel-szerződések ügye. Egyértelmű volt a kezdetektől fogva a kormány álláspontja, hogy a magyar családoknak jogi védelmet kell biztosítani a szerződéseket kötő bankokkal szemben – fűzte hozzá.

Emlékezetett rá, hogy 2010-ben több mint egymillió devizahitel-szerződés volt, ennek 90 százalékát svájci frankban vették fel, és mindössze 10 százalék volt az euró-, illetve japán jen alapú szerződés. Felelőtlenség volt megengedni azt, hogy olyan devizanemben adósodjanak el családok, amelyet még bevezetni sem kívántunk soha, amire – szemben az euróval – semmilyen nemzetközi jogi kötelezettséget nem vállaltunk – szögezte le.

Gulyás Gergely, példaként a végtörlesztés, az árfolyamgát és az eszközkezelő lehetőségét említve, hangsúlyozta, hogy a kormány sokat tett, de a probléma még nem oldódott meg teljesen. Mint mondta, a Gazdasági Versenyhivatal múlt heti döntése egyértelművé tette, hogy jogellenesen működtek együtt a bankok, kartelleztek annak érdekében, hogy minél több ember számára megakadályozzák a végtörlesztést.

Ez is alátámasztja a kormánypártok véleményét, miszerint jogi védelemre van szükségük az embereknek a devizahitel-szerződéseket nyakló nélkül megkötő, és a valós kockázatokra a magyar polgárokat nem figyelmeztető bankokkal szemben – jelentette ki. Rámutatott, legkevésbé az állampolgárok tekinthetők felelősnek, komoly felelősséget visel azonban az akkori magyar kormány és a bankfelügyelet, a legnagyobb felelősség pedig azoké a bankoké, akiknek évtizedes tapasztalataik voltak a hitelezésben, mégis „nyakló nélkül tették lehetővé, nem megfelelő biztosíték adása esetén is a hitelek felvételét”.

Fontos, hogy teljes körű megoldást tudjunk találni – emelte ki, hozzátéve, a jó jogszabályi javaslathoz tisztán kell látni a jogi helyzetet, ezért kezdeményezte a kormány, hogy a Kúria jogegységi döntést hozzon. Úgy gondoljuk, számtalan olyan kérdés volt, ahol a bankok egyértelműen visszaéltek az erőfölényükkel, ilyen például az egyoldalú szerződésmódosítások ügye – jegyezte meg. Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban elmondta, az uniós fogyasztóvédelmi szabályok alapján is jogellenessé, érvénytelenné lehet nyilvánítani ezeknek a szerződéseknek egy részét vagy akár egészét is.

Elmondta, tartalmi értelemben nem fogalmazhatnak meg igényeket a Kúriával szemben, de miután jelentős társadalmi rétegeket érintő kérdésről van szó, lényeges a kérdés tisztázása.

Ezért üdvözöljük azt, hogy a Kúria jogegységi eljárás lefolytatását kezdeményezte, az indítványt a saját honlapján is közzétette – emelte ki. Ez választ fog adni arra, hogy a deviza alapú kölcsön devizakölcsön vagy forintkölcsön, a deviza alapú kölcsön konstrukciója alapján megkötött szerződések érvényesek-e, a pénzügyi intézményt milyen jellegű tájékoztatási kötelezettség terhelte a szerződés megkötésekor, valamint arra is, hogy amennyiben a deviza alapú kölcsönszerződések bármely okból törvénytelenek, az érvénytelenség törvényi következményei közül a bíróság melyiket alkalmazhatja – sorolta. A képviselő hozzátette, ezekre a kérdésekre várják a válaszokat, a kormány ezt követően lép elő a saját megoldási javaslatával.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2715, 'source_type': 'media', 'source_id': 11872, 'target_type': 'article', 'target_id': 132351, 'relation_type': 'describes'}