Járai Zsigmond a PSZÁF munkájáról
A K and H Equities-nél lezajlott sajnálatos események nem rendítették meg a bankrendszer, illetve a magyar pénzügyi rendszer stabilitását. "Elszigetelt eseményről van szó" - szögezte le Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn az MNB-Klub első rendezvényén. Hozzátette: a bank vezetőit terheli a felelősség, hogy személy szerint kiket, azt a rendőrségnek kell kiderítenie. Az MNB rendelkezésére álló információk alapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szakmailag kiváló munkát végzett a Kereskedelmi és Hitelbankban.
Dátum: 2003-08-25 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13938
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:32.256771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az elmúlt időszakban készült PSZÁF jelentések felhívták a bankvezetés figyelmét a meglévő hiányosságokra, számos esetben bírságot szabtak ki, cselekvési programokat írtak elő. Úgy gondolom, hogy ennél többet nem lehet elvárni a felügyelettől. Ebből következik, hogy a felelősség a bank vezetőit terheli, akik nem hajtották végre azokat a programokat, amelyeket a felügyelet számukra előírt, elmulasztották az ellenőrzést" - fejtette ki a részleteket jegybank elnöke.
A 2004-es 6,5 százalékos átlagos és az 5,5 százalékos decemberi inflációs prognózis nem pesszimista. Amennyiben az euró árfolyama nem a jegybank által jósolt 264 forinton áll majd jövőre, hanem a Pénzügyminisztérium által tervezett 255 forinton, akkor 0,3 százalékkal lehet alacsonyabb a jövő évi infláció - érvelt Járai Zsigmond. "Mi is erősebb, 250-260 euró/forint közötti árfolyamot tartunk kívánatosnak, de a jegybank inflációs prognózisa, mindig a megelőző hónap átlagos árfolyamát veszi alapul, márpedig a júliusi átlag 264 euró/forint volt" - tette hozzá.
Ami a tervezett áfa változások inflációs hatását illeti, a jegybanki vezető megismételte néhány nappal korábbi álláspontját: a 2004-es árszínvonal várhatóan egy százalékkal fog nőni az áfa kulcsok változása miatt.
Mint mondta, a jövő év végére tervezett 5,5 százalékos inflációs prognózis elérhető kompromisszum. Ha ez megvalósul, akkor van realitása az euró 2008-as bevezetésének.
MTI - fidesz.hu