Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénzükért perelhetnek a postások

Meglehet, hogy a bíróságon kell igazának érvényt szereznie annak a három független postás szakszervezetnek, amely kifogással élt a munkáltatónál, mert a Magyar Posta többé nem kívánja kifizetni az üzemanyag megtakarításért járó díjazást. Az intézmény megszüntetése - amit "költségmegtakarítási tervével" indokol a posta - havonta nyolc-tízezer forint kiesést jelent a gépjárművekkel dolgozó, több ezer postai munkavállalónak.


Dátum: 2003-08-26 07:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:32.867642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vitás kérdésben szerdán kezdődnek meg az egyeztetések. Információk szerint azonban a menedzsment nem ért egyet a szakszervezeti kifogással. Így ha nem születik megállapodás, az érdekvédőknek öt napon belül bírósághoz kell fordulniuk. Ismeretes, hogy a posta "költségmegtakarítási terve" alapján - a munka törvénykönyve rendelkezéseivel szemben - nem kívánja kifizetni a túlórákért járó díjazást sem. Az érdekvédők szerint mindez azzal magyarázható, hogy a vállalat csak így, a dolgozókat érintő elvonásokkal tudja kigazdálkodni a tizenharmadik havi fizetést, azaz, míg egyik kezével ad, a másikkal elvesz a posta.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek