Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pert fontolgat a Medgyessy-kormány ellen a Királyhágómelléki Egyházkerület

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület, élén Tőkés László püspökkel pert fontolgat a magyar kormány ellen. A kerület tavaly pályázat útján nyert támogatást az Ady Endre Kulturális Központ megépítésére. A kormányváltást követően viszont az ugyancsak pályázó nagyváradi Mecénás Alapítványnak ítélték meg a pénzösszeget. Az alapítvány idén tavasszal elkezdte építeni a létesítményt.


Dátum: 2003-08-26 07:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:33.162353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Királyhágómelléki Református Egyházkerület, élén Tőkés László püspökkel pert fontolgat a magyar kormány ellen. A kerület tavaly pályázat útján nyert támogatást az Ady Endre Kulturális Központ megépítésére. A kormányváltást követően viszont az ugyancsak pályázó nagyváradi Mecénás Alapítványnak ítélték meg a pénzösszeget. Az alapítvány idén tavasszal elkezdte építeni a létesítményt.

Tőkés László püspök beszámolt arról, hogy kimerítették a per előtti utolsó jogi lehetőségeket is, és valószínűleg pert indítanak a magyar kormány ellen. Elhangzott: annak ellenére, hogy az egyházkerület többet pályázott az idén különféle támogatásokért, visszaesett a sikeres pályázatok száma. - Eléggé berozsdásodott a magyar kormány egyházpolitikája - fogalmazott Tőkés, majd hozzátette: az ígéretek ellenére még mindig nincs semmi nyoma egy határon túli egyházaknak szánt pénzalap megteremtésének.

Forrás: Kossuth rádió

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek