Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénzmosás felsőfokon

Az események történetének itt következő összeállítása kizárólag a közismertté váló adatokon alapul. Az egyes eseményekhez fűzött megjegyzések megtételéhez bátorságot és lehetőséget mindig csak az a 24 óra adott, amely két nyilatkozat között telt el, s amely idő alatt az előző kijelentés nyilvánvalóan valótlanná vált.


Dátum: 2003-08-26 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:34.455375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az egész történelem palimpszeszt volt, amelyet annyiszor vakartak tisztára és írtak újra tele, ahányszor csak szükségessé vált."

Orwell 1984.

A történések száraz ismertetése előtt - amelyek így összességükben is alkalmasak következtetések levonására - engedtessék meg két kiemelés:

a) Általános jogelv, és ez több törvényünkben is, más-más megfogalmazással szerepel: az ügyek intézésében nem vehet részt, aki abban érintett. Márpedig jelen esetben olyan személyek döntenek az ügyet felszínre hozó és azt egy meghatározott oldalról vizsgáló vezetőről, akik a korábbi és jelenlegi státuszuk miatt legalábbis nem közömbösek az eljárást illetően.

b) Melyik EU-államban tartana az eljárás az ügy nyilvánosságra kerülését követően a második hónapban egy gyanúsítottnál (akit még meg sem lehet hallgatni)? Különösen, ha abban adófizetők milliárdjai, készpénzben, zacskóban szállított mesés hozamok, a nemzetközi bűnüldöző szervezetek számára is jól ismert helyeken bejegyzett off-shore cégek láncolata, arab személyek által készpénzben felvett milliárdok, tőzsdei manipulációk - nem tévedés: így együtt - szerepelnek.

Az orwelli idézet ellenére sem hisszük, hogy a kormányzati irányítás egésze a hibás az ügyben, illetve annak kezelésében. De hisszük, hogy több, magas rangú személy irányításával folyik az eljárás. "Nagyban" pontosan úgy, ahogy az ügy jelenlegi főszereplője "kicsiben" végezte: kihasználva kiemelt helyzetét, kapcsolatrendszerét, becsapva vezetőtársait, az ellenőrző szervezeteket és pozíciójánál adott lehetőségekkel élve irányítva az eseményeket.

Eseménynaptár

2003. június 16.

A PSZÁF elnökének megveretése.

Szász Károly szerint az őt ért támadás mögött

- egyrészt egy másnap megjelenő PSZÁF-határozat állhat,

- másrészt utal arra, hogy létezik egy cselekvési terv az eltávolítására és

- említést tesz egy róla szóló titkos jelentésről is.

BRFK: Jakab Géza dandártáborbok

Szemtanú meghallgatásával kezdik az ügy felderítését, ennek alapján nem esik szó a PSZÁF elnökétől eltérő verzióról.

Medgyessy Péter miniszterelnök

Elképzelhetőnek tartja, hogy a PSZÁF végezhetett olyan vizsgálatot, amely elnyerhette bizonyos körök nemtetszését.

MEGJEGYZÉS: ma már arról szól a rendőrségi közlemény, hogy a verekedésre egy közlekedési balesetet követően került sor.

2003. június 17.

A PSZÁF határozat megjelenése. A Britton és a Pevdi Kft.-k, egy meg nem nevezett állami társaság segítségével törvénytelenül szereztek tulajdonrészt a Pannonplastban. A határozat utal rá, hogy a végső finanszírozói kör e társaságok esetében ugyanaz és megjelenik a K&H Equities mint a technikai lebonyolításon túl is szerepet játszó brókercég.

Szász Károly bemutatja azt a 20 oldalas titkos jelentést a sajtó képviselőinek, amelyről előző nap tett említést. Medgyessy Péter utasítja a titkosszolgálatot, hogy derítse ki: honnan való és hogyan keletkezett az irat.

Sajtóértesülésekben a "meg nem nevezett cég"-re vonatkozóan megjelenik az Állami Autópálya Kezelő szervezet neve (a továbbiakban: ÁAK). Az ÁAK 100 százalékos állami tulajdonban lévő, a gazdasági minisztérium felügyelete alatt álló cég.

2003. június 18

Bitvai Miklós ÁAK-vezérigazgató kijelenti: cége nem érintett az ügyletben.

Bodnár Zoltán, a Nemzeti Autópálya Rt (NA Rt.) elnök-vezérigazgatója és az ÁAK igazgatóságának elnöke nyilatkozza: az állami társaság nem vett részt a finanszírozási ügyletben. Hangsúlyozza, hogy aki ezt állítja, az többet tud a cégről, mint ő maga, továbbá a gazdasági igazgató, illetve a cég aláírási jogosultsággal rendelkező munkatársai.

MEGJEGYZÉS: a mára már nyilvánvaló hazugság ellenére ma is Bodnár úr a vezetője mindkét állami cégnek. Az elképzelhetetlen, hogy az egyik vezetése alatt lévő cégtől a másik általa vezetett céghez átkerül 13 milliárd forint és erről nem tud. Ha ez így lenne, akkor alkalmatlan a feladatára.

A GKM is cáfol, nyilatkozata szerint az ÁAK nem fedezetet adott a tulajdonrészt szerzőknek, csupán állampapírt vásárolt a brókercégtől.

A hivatalos cáfolatok ellenére a sajtóértesülések már ekkor jelzik, hogy a Britton és a Pevdi tulajdonszerzéséhez az állami tulajdonú cég pénzére is szükség volt. A brókercég aktív szerepvállalását igazolja, hogy a felvásárlást lehetővé tevő részvényfelvásárlásokat a brókercég VIP-listás ügyfelei hajtották végre a bróker javaslatára.

A PSZÁF a K&H-nál tulajdonosi belső vizsgálatot kezdeményez a pénzmosási visszaélésekkel kapcsolatban.

2003. június 19.

Megjelennek a részvényfelvásárlásban szerepet játszó cégek és magánszemélyek nevei, amelyek a következő közös jellemzőkkel rendelkeznek:

a) tulajdonosi háttér: ismeretlen tulajdonosi háttérrel rendelkező off-shore cégek, vagy baloldali kötődésű cégek, vagy személyek (First Capital Invest, Autó Danubia Kft., Ranexa Rt., Pál és Cápa Kft., Betonút Szolgáltató és Építő Rt., Nyúl Sándor, Bleuer István).

b) mindannyian a Britton és Pevdi cégeknek adták el a felvásárolt részvényeiket, árfolyamnyereséget realizálva.

c) a brókercég VIP-listás ügyfelei voltak.

d) kétfős szervezeti egység foglalkozott az ügyeikkel a brókercégen belül.

e) kizárólag a befektetői üzletágvezetővel tartották a kapcsolatot.

Új elemként jelenik meg, hogy az ÁAK és a Britton Llc. között értékpapír-vásárlási ügylet volt, amelyet nyomban cáfol az ÁAK vezérigazgatója és a GKM.

MEGJEGYZÉS: a Britton azzal "igazolja", hogy nem szorult állami pénzből származó segédletre, hogy a Montrade cégnek adott el üzleti érdekeltségeket. Annak a Montrade-nek, amely ekkor már jogilag régen nem létezett. Később majd ugyanez a nem létező Montrade utal át az Inter-Európa Bankon keresztül 6 milliárd forintot arab magánszemélyeknek.

2003. június 20-21.

Nem szorosan ide tartozó ügy, de azért nem lényegtelen, mert az "ellenzéki" befolyás alatt lévőnek tartott felügyeleti elnök után a hasonló címkét magán viselő legfőbb ügyészről is kiderül, hogy titkos jelentés készült róla. Ezen hír kapcsán Keller László elismeri, hogy a PSZÁF elnökéről az ő hivatalában készült a jelentés, amit a Kormány június elején megtárgyalt és további KEHI-vizsgálatot rendelt el.

MEGJEGYZÉS: a magyar közigazgatásban eleddig ismeretlen gyakorlat, hogy egy jogilag nem létező, felderíthetetlen eszközökkel készülő jelentést a Kormány tárgyal és abból következtetéseket von le.

Június 23.

Sajtóhír, hogy az ÁAK 500 millió forint szabadon felhasználható pénzeszköze Pannonplast-részvények felvásárlásában résztvevő számlákra került.

Induló PSZÁF-vizsgálat a brókercégnél, a K&H-nál és a K&H Értékpapír Alapkezelőnél.

Az ORFK adatgyűjtése a PSZÁF-nál az ő feljelentésének kiegészítése érdekében.

Június 26.

Sajtóhírek szerint a 2001. január 17-én megalakuló Britton Llc. bejegyzését igazoló okiraton nem Washington állam kormányzójának neve és aláírása szerepel. További érdekesség, hogy a Montrade nevű off-shore céget 2003. március 19-én törölték a cégjegyzékből, de ez nem akadályozta meg, hogy 221 millió forintot adjon a Kartonpack Rt.-nek a Pannonplast megvásárlására.

Szintén e napi hír, hogy a Kartonpack az így megszerzett részét e napon eladta a Britton Kft.-nek.

Június 27.

Bitvai vezérigazgató menesztése. Oka, hogy a brókercéget nem számoltatta el megfelelően. Bodnár Zoltán kijelenti, hogy egyebekben más - IT, FB - nem felelős, mivel a vezérigazgató egyedül dönthetett és döntött e pénzeszközök felhasználásáról.

A GKM is nyilatkozik, közleménye szerint a brókercég az ÁAK tájékoztatása és engedélye nélkül a saját céljaira használta az ÁAK pénzét. A titkosszolgálat is vizsgálatba kezd.

Július 4.

K&H közlemény, hogy a tulajdonosok belső vizsgálata a működési szabályokkal ellentétes üzleteket tárt fel, erről egyidejűleg értesítették a hatóságokat.

Kiderül, hogy a Pannonplast-részvényeket összegyűjtő egyéni befektetők, a részvényeket felvásárló kft.-k és az ÁAK összefüggésbe hozhatók Kulcsár Attilával.

Bodnár Zoltán bejelenti, hogy az ÁAK 2003. január és május között több részletben összesen 13 milliárd forintot utalt át a brókercégnek, amelyből kb. 500 millió forint nyereségük keletkezett. Az átutalásokról Bitvai egyszemélyben döntött.

Július 7.

A Nemzetbiztonsági Hivatal bejelenti, hogy bűncselekményre utaló jeleket lát a brókercégnél, melyek 60-70 ügyfelet érinthetnek. Ezeket az ügyfeleket egy tanácsadó kezelte, az ügyben hamis bizonylatok és a szokásostól eltérő magas hozamok szerepelnek.

Az ORFK megküldi a június 30-i keltezésű határozatát, amelyben alapos gyanú hiányára hivatkozva megtagadja a nyomozást a június 16-i PSZÁF-feljelentés kapcsán.

Július 8.

Sajtóértesülések szerint az ÁAK-ból kiinduló pénzek az állampapír-vásárláson kívül Pannonplast-részvények megvásárlására szóló számlákra, illetve harmadik személyek számláira kerülhettek.

Kulcsár Attila ügyvédje útján elismeri, hogy nem a jogszabályoknak megfelelően járt el a pénzzel.

Július 10.

Rendőrségi házkutatás a Bróker cégnél, íratok számítógépek lefoglalása.

A Rendőrség bejelenti, hogy a következő héten tanúként hallgatják ki Kulcsárt és feltételezett bűntársát.

Kulcsár visszavonja korábbi nyilatkozatát, hogy a Bróker cég törvénytelen üzleteiért egyszedmélyben ő lenne a felelős és felettes bankvezetőket nevez meg, akiknek ő jelentés-tételi kötelezettséggel tartozott és általában felettes vezetői utasításra dolgozott. Itt jelzi azt is, hogy az NBH információi tőle származnak.

Tóth András elismeri, hogy találkozott Kulcsárral, de a tőle kapott adatokat csak az NBH által a Pannonplast ügy vizsgálata során szerzett adatok megerősítésére használta fel.

Július 10.

Rejtő és Ludo Jacobs, K&H vezetők lemondása.

Az NBH bejelenti, hogy az általuk szerzett információk alapján a kérdéses ügyletek öt évre visszamenőleg megtalálhatók a brókercégnél.

Július 12.

László Csaba pénzügyminiszter kijelenti, hogy bár az ÁAK nem tartozik a PM felelősségi körébe, de nem tartja bajnak, ha egy állami cég felelősen gazdálkodva, hozamot elérve befekteti a pénzét.

MEGJEGYZÉS: ez év nyarán fordult elő az a példa nélküli eset, hogy a Magyar Állam elszámolásforgalmi számlája több órán keresztül teljesen kiürült, arról fizetési megbízás nem volt teljesíthető. A felelős pénzügyminiszter ehhez képest képtelen módon üzeni: a költségvetési forrásokhoz nem feltétlenül a szükségesség időpontjában lehet jutni, azt nem kell a megfelelő célra felhasználni.

Július 12.

Nyilvánosságra kerül, hogy Bitvai egy, az Autó Danubiával kötött, visszadátumozott szerződéssel igazolta, hogy cége nem érintett a Pannonplast-ügyben. A PSZÁF vizsgálata alapján ennek az ellenkezője az igaz.

Július 15.

Az ÁSZ bejelenti, hogy megvizsgálja az ÁAK gazdálkodását és a 3. negyedév végére készíti el jelentését.

Az ÁSZ-vizsgálat célja annak kiderítése, hogy jelentős költségvetési pénzek miként kerülhetnek szabad felhasználással állami cégekhez és azok miként gazdálkodhatnak azokkal.

Sajtóhír az is, hogy az ÁAK és az Autó Danubia között létrejött szerződés a brókercég számítógépén készült, vélhetően a felügyeleti ellenőrzés napján.

Az ÁAK megtámadja a PSZÁF Pannonplast-határozatát, amely az érintettségéről szól.

Fény derül arra, hogy az ÁAK szabadon felhasználható 13 milliárd forintja az NA Rt.-től ered.

Július 16.

Megjelenik, hogy Kovács László közeli ismerőse a VIP-listán szerepel, továbbá a Pannonplast-részvényvásárlásban közreműködő Pál és Cápa Kft. tulajdonosa.

Ezen a napon igazolódik, hogy az NA Rt. az államháztartásról szóló törvény megkerülésével 13 milliárd forintot utalt át az ÁAK-nak, amelyből 10 milliárd forint földvásárlásra adott előleget az ÁAK-nak máig sem kellett felhasználnia. Érdekessége az ügynek, hogy az NA Rt. ez idő alatt 5 milliárd forint értékben vásárolt földet.

Újabb fejlemény az ügyben, hogy sajtóértesülések szerint az ÁAK 3,2 milliárd forintot utalt át a Britton Llc.-nek, továbbá 800 millió forintot a brókercég kiemelt ügyfeleinek.

Július 17.

Kulcsár Attila nem jelenik meg a ORFK-nál meghallgatásra, Bécsben rekordidő alatt lefülelik a brókert.

Megjelenik az a hír, hogy az ÁAK által a Britton Llc.-nek utalt összeget a brókercég adta vissza az ÁAK-nak.

Az Országgyűlés Számvevőszéki bizottságának kormánypárti képviselői megakadályozzák, hogy a bizottság meghallgassa Keller Lászlót és Kovács Árpád ÁSZ-elnököt a brókerbotrányban érintett állami pénzekről.

Július 18.

Kiderül, hogy az ÁAK 13 milliárd forintját a Betonútépítő Rt. 11,8 milliárd forintjából (is) pótolták visza.

Az ORFK kijelenti, hogy nincs kapcsolat a Pannonplast-ügy és a brókerbotrány között.

MEGJEGYZÉS: Olyan képtelenség, amely minden határt átlép. A Britton nagyváradi plázarészesedést ad el a Montrade-nek és ebből is fedezi a részvényvásárlást. (Ez a Montrade már nem létezik!) A Montrade a Kartonpack-nak is ad pénzt részvényvásárlásra. Mindenki a brókercég ügyfele, de nincs összefüggés a két ügy között.

Az ORFK és az NBH illetékesei eltérően nyilatkoznak a 2003. július 7-e előtti nyomozati cselekményekről.

Július 19.

Tóth András államtitkár elismeri, hogy pontatlanul fogalmazott.

Ezen a napon derül ki Erdő Endre és Nagy Károly tiszteletbeli konzulok szerepe. Mindkét konzul cégei a brókercég VIP-ügyfelei voltak, továbbá nyilvánosságra kerül, hogy az Ashnore Inv. Llc. képviselője Nagy Károly, s ez a cég az Autó Danubia Rt. tulajdonosa.

Július 20-23.

Ezeken a napokon derül fény a VIP-listán szereplő off-shore cégek és magánszemélyek neveire és a köztük lévő kapcsolatrendszerre.

Molnár Csaba nyomozást vezető rendőr szerint nem volt hűtlen kezelés megállapítható az ÁAK közpénzfelhasználásában és a felügyelet sajnálatos módon összekeveri a brókerügyet a Pannonplast-üggyel.

MEGJEGYZÉS: mi a hűtlen kezelés, ha nem az, hogy ingatlanvásárlásra kapott pénzt, amelyet csak arra lehetett volna felhasználni, a brókercégnek adják oda? Önmagában a mérték is elképesztő (az összeg töredékének felhasználása, bár jogellenes lett volna, de talán még megengedhető zsiványság). Annak ellenére, hogy jogszabály rendelte el, a kisajátításokat az ÁAK-nak kell bonyolítania - erre a célra kapta az NA Rt.-től a pénzt -, az NA Rt. 5 milliárd forintért bonyolított le kisajátításokat. Tehát a kisajátításra felhatalmazott - aki a pénzt is megkapja erre a célra, de azt másra használja fel - helyett jogszabályellenesen más sajátít ki, ki tudja, milyen pénzből. De a GKM-vizsgálat a két cégnél nem talál semmit és továbbra is töretlen a bizalom a vezetés iránt.

A Britton Kft., a Pevdi Kft. és Kartonpack Kft. bíróság előtt támadja meg a PSZÁF Pannonplast-határozatát.

Továbbra sincs információ a Britton Llc. tulajdonosi hátteréről, mert a cég képviselője nem ismeri a tulajdonosokat. Ezt a rendőrség elfogadja.

Július 24.

Bácskai János letartóztatása.

Kiderül, hogy nem egy komoly akció keretében fogják el Kulcsárt, mivel ő maga jelentkezett annál a nyomozónál, aki őt már korábban kihallgatta.

Július 25.

Kulcsár nem járul hozzá a kiadatásához.

A PSZÁF feljelentést tesz szabálytalan befolyásszerzés, köz- és magánokirat-hamisítás miatt.

A botrány új eleme 4-6 milliárd forint készpénzben történő felvétele az Inter-Európa Bank egy fiókjában a Pannonplast-ügyben érintett Montrade Ltd. átutalásai kapcsán. Az az ír Montrade, amely Magyarországon egy kereskedelmi képviseletet működtetett, már 2000. decemberében megszűnt, de magyarországi képviselete - amely ez év tavaszán szintén megszűnik - minden jognak és józan észnek ellentmondóan még sok százmilliót kifizet romániai üzletházért, illetve átutal néhány milliárdot arab magánszemélyeknek. Ennek a banknak volt az elnöke a jelenlegi miniszterelnök 1999. tavaszától 2002. április 30-ig.

MEGJEGYZÉS: nehezen lehetne ennél jobb iskolapéldáját találni a pénzmosásnak (rendőriskolákban tanítani lehetne). Nem létező külföldi cég megszűnő magyarországi képviselete több milliárd forintot utal át szír magánszemélyeknek, akik azt készpénzben veszik fel a bankból, majd egy részét kínai magánszemélyek tulajdonában lévő cégeknek utalják át.

Július 30.

Forró Tamás - a brókercég VIP-listás ügyfele - Horn Gyulával arról beszél, hogy a PSZÁF elnökének megveretése "alibi" verés volt, politikai forgatókönyv szerint zajlott, és hasonlít az ellenzéki politikusok ellen korábban megrendezett merényletekre.

Augusztus 5.

Rendkívüli közgyűlésen új vezérigazgatót neveztek ki az Inter-Európa Bank élére. Az IEB tagadja, hogy PSZÁF- és ORFK-vizsgálat lenne a banknál a brókercég ügyeivel kapcsolatban.

Kulcsár Attila állandó belépővel rendelkezettt a Miniszterelnöki Hivatalba, amelyet a brókercég VIP-listáján szereplő Kodela László helyettes államtitkártól kapott.

Augusztus 6.

A K&H Bank pénzmosás alapos gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen feljelentést tesz. A vizsgálat szerint a brókercég több dolgozója is érintett lehet.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő szavaival megkezdődik a kormányzati támadás a PSZÁF ellen.

Augusztus 7.

A PM és PSZÁF eltérő véleménye, hogy a felügyelet mióta tudhatott a K&H-nál és a brókercégnél folyó visszaélésekről.

A Miniszterelnök felveti a PSZÁF felelősségét a brókerbotrányban.

Augusztus 8.

A PSZÁF elnöke szerint a kormányzati támadás veszélyezteti a felügyelet függetlenségét és tekintélyét.

A K&H közleménye szerint a K&H és a hozzá tartozó brókercég vezetőit megtévesztették, így a K&H nem volt abban a helyzetben, hogy a valóságnak megfelelően tájékoztassa a PSZÁF-t.

Augusztus 9.

Sajtóhír szerint a Kormánynak egy 2003. január 1-jétől hatályos rendelet-módosítása tette lehetővé, hogy az ÁAK pénzét különösebb kötöttségek nélkül fel lehessen használni - többek között - a Pannonplast-részvények felvásárlásakor.

Augusztus 11.

Szász Károly és családjának megfenyegetése.

Augusztus 15.

Az NA Rt.-től származó 13 milliárd forintból az ÁAK nemcsak Pannonplast-részvényt, de még állampapírt sem vehetett volna.

Az ÁAK-nak e pénz felhasználásáról negyedévente kellett volna beszámolnia az NA Rt.-nek, de sem az NA Rt., sem az azt felügyelő GKM nem tett eleget ellenőrzési kötelezettségének. Az első félévben a földvásárlásra kapott 10 milliárd forintból mindössze 300 millió forintt költött az eredeti célra az ÁAK.

MEGJEGYZÉS: még a halvány lehetősége sem vetődik fel annak, hogy a két cég vezetése jogellenesen járt el, s a bizalom sem inog meg olyan vezetők iránt, akik költségvetési forintokat a céljukkal ellentétesen használtak fel.

Augusztus 21.

A pénzügyi tárca közleménye megerősíti a PSZÁF vizsgálatának tényét. Gyakorlatilag eldőlt, hogy a pénzmosási ügyben eddig egyedüliként érdemi megállapításokra jutó PSZÁF-vezetőnek távoznia kell.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek