Kulturális fesztivál Pusztazámoron
A zenei műfajok széles palettáját vonultatja fel a Pusztamámor című kulturális seregszemle Pusztazámoron augusztus 27-től 31-ig - mondta el a rendezvény művészeti vezetője.
Dátum: 2003-08-26 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13946
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:34.774224, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fellegi Balázs operaénekes a programról közölte: a nyitó esten a David Yangibarin Trio tangó-, illetve dzsesszmuzsikáját, a Besh O Drom világzenei programját hallhatja a közönség, majd Mozart-darabok csendülnek fel a rendezvényeknek helyszínül szolgáló pusztazámori kastélyban.
Presser Gábor csütörtökön lesz vendégművésze a fesztiválnak, a pénteki programban operettkoncert, a Budapest Klezmer Band műsora és Drahos Béla fuvolaestje is helyet kapott.
Pintér Béla és társulata Parasztopera című színházi előadása, illetve Fellegi Ádám zongorakoncertje szombaton színesíti az ajánlatok sorát.
Szilágyi Enikő francia sanzonműsorára, a Pannónia Klezmer Band és a Hot Jazz Band koncertjére várják többek között vasárnap az érdeklődőket.
A zenei, színházi előadásokhoz szakácsművészet is társul, a vendégek magyar és francia ételsor különlegességeiből és kiváló nedűkből választhatnak.
MTI - fidesz.hu