Kiürült a tejágazat intervenciós kasszája
A tejfelesleg "kivonására" szánt pénz augusztus végére elfogyott, ezért a tejtermelők újabb mintegy kétmilliárd forintot kérnek az agrárkormányzattól a felesleg fennmaradt részének finanszírozására - hangzott el a Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmányának ülésén kedden Budapesten.
Dátum: 2003-08-26 12:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:35.063990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára elmondta: a belpiaci fogyasztáson felül az idén mintegy 380 millió liter tej külpiaci elhelyezéséről kell gondoskodni annak érdekében, hogy fennmaradjon a tejpiacon az egyensúly.
- Ebből mintegy 300 millió liter kivitele már megtörtént, a termelők most ahhoz kérnek további támogatást, hogy a fennmaradó 60-70 millió liter is exportálható legyen - tette hozzá.
Tóth István szerint a belföldi fogyasztás 6-7 százalékkal visszaesett. A többlet is megjelenik a magyar piacon azzal a mintegy 150 millió liternyi szürke tejmennyiséggel együtt, amely nem szabályozott formában kerül forgalomba belföldön.
Ezért nem elegendő, hogy a termelők kvótájukat 5 százalékkal önkéntesen csökkentik.
Krajcsovitz András választmányi elnök szerint eddig a tejfelesleg kivonására mintegy 15,2 milliárd forintot fordított az állam, a termelők és a feldolgozók. A belföldi tejfogyasztás ebben az évben 1,3 milliárd liter alatt lesz, holott ez a mennyiség általában meg szokta haladni ezt a szintet.
Ezzel párhuzamosan csökken a hazai alapanyagból előállított tejtermék, mert a piacon jelentős mennyiségű az úgynevezett reggeli ital, valamint több olyan termék is van, amely már nem hazai alapanyagból készül.
MTI - fidesz.hu