Fischer óva int az EU-alkotmány további vitájától
A német külügyminiszter óva intette az elégedetlen államokat attól, hogy tovább vitázzanak az Európai Unió alkotmányának tervezetéről.
Dátum: 2003-08-26 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:36.549861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Joschka Fischer, aki egynapos látogatásra érkezett a cseh fővárosba, újságírók előtt úgy fogalmazott, hogy a konvent által kidolgozott tervezet "nagy és értelmes kompromisszum a nagy és a kis tagállamok között", amely mindenki számára elfogadható, még ha nem szükségszerűen tölt is el elégedettséggel minden tagországot.
Ellentmondva vendégének, Cyril Svoboda cseh külügyminiszter úgy vélekedett e témáról, hogy néhány kérdésben még van lehetőség a további tárgyalásokra. A konvent ajánlásai ehhez jó kiindulási alapot nyújtanak.
Mint a CTK hírügynökség megjegyezte, a kisebb tagállamok jelenlegi státusuk javítására törekednek. Azt akarják, hogy minden tagállamnak legyen saját képviselője (biztosa) az Európai Bizottságban, továbbá hogy őrizzék meg a rotációt az EU elnöki posztján, valamint a minősített többséget megkívánó szavazások esetében az unió valamennyi szervében emeljék föl a határt 50-ről 60 százalékra.
- Ha egyáltalán nem lehetne semmit sem megnyitni, akkor egyáltalán nem is kellene összehívni kormányközi értekezletet - hangoztatta Svoboda. A cseh kormány hamarosan vendégül látja mindazon államok képviselőit, amelyek az alkotmányos vita folytatását szorgalmazzák.
A német külügyminiszter viszont óva intett a parttalanná váló huzavonától. Szavai szerint "ha valaki vitát nyit az alkotmány tervezetének valamelyik részéről, úgy ő a felelős annak lezárásáért is". Márpedig ha jövő év márciusáig nem sikerül egyezségre jutni, akkor az unió "súlyos válságba" kerülne - figyelmeztetett Fischer.
MTI - fidesz.hu