Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pénzmosás klasszikus esete

A Fidesz felszólítja Medgyessy Pétert, hogy amennyiben még mindig tiszteli a köztársaságot, amennyiben még mindig hisz annak intézményeiben, akkor ne akadályozza azt a vizsgálatot, amelyet a felügyelet az ellen a bank ellen folytat, amelynek ő volt az elnöke akkor, amikor a banknál pénzmosás-gyanús esetek történtek - jelentette ki keddi, Répássy Róberttel közösen tartott sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.


Dátum: 2003-08-26 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:37.161626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sajtótájékoztatóra azért az Inter-Európa Bank Szabadság téri székháza előtt került sor, mert a bankkal kapcsolatban az elmúlt napokban napvilágot látott hírek egyre inkább foglalkoztatják a közvéleményt - fogalmazott a politikus.

Szijjártó Péter emlékeztetett: az Inter-Európa Bank igazgatóságának elnöke 1999-től a jelenlegi miniszterelnök, Medgyessy Péter volt. Ez alatt az idő alatt gyanús ügyletek történtek a banknál. Először egy kínai állampolgár 900 millió forintot, majd később két szíriai állampolgárságú férfi 6,2 milliárd forintnyi készpénzt vett fel a bankban.

- Ezek az események 1999 és 2000 közé tehetőek. Ez az az időszak, amikor Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök volt az Inter-Európa Bank elnöke - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Hozzáfűzte: néhány nappal ezelőtt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete pénzmosás gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrségen. Tették ezt azért, mert ez a nagy mennyiségű készpénzkivétel felvetette a pénzmosás gyanúját, főképp, mivel az összeget egy már nem létező külföldi cég magyarországi képviselete utalta át.

- Ez az, amit rendőriskolákban nyugodtan taníthatnának, mint a pénzmosás egyik klasszikus esetét - hangsúlyozta a politikus.

- Tegnap Medgyessy Péter az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy szeretné látni, "a bankfelügyelet vezetésének mi a felelőssége abban, hogy betétesek nem érezhették magukat biztonságban, és az orruk előtt lehetett ellopni több milliárd forintot" - emlékeztetett Répássy Róbert.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint azonban a mondat helyesen így hangzik: "mindenki szeretné látni Magyarországon, hogy az Inter-Európa Bank vezetésének - beleértve Medgyessy Pétert is - mi a felelőssége abban, hogy a betétesek nem érezhetik magukat biztonságban, és az orruk előtt lehetett ellopni több milliárd forintot".

Répássy Róbert felhívta a figyelmet: az Inter-Európa Bank vasárnapi közleményében az állt, hogy sem a bank, sem pedig alkalmazottai ellen nem született feljelentés és nem folyik rendőrségi eljárás.

- Még ugyanazon a napon Garamvölgyi László, a rendőrség kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy az ORFK-hoz megérkezett a PSZÁF három banknál történt pénzmosás-gyanús ügyletekre vonatkozó feljelentése. A feljelentés szerint az Inter-Európa Banknál összességében több milliárdos nagyságrendű ügyletek történtek, amelyek pénzmosás gyanúját vetik fel - fogalmazott a képviselő.

- Szokták mondani, hogy a madár ágról ágra száll. Ugyanígy Medgyessy Péter az elmúlt napokban hazugságot hazugságra halmozott, hiszen egymásnak ellentmondó, zavarodottságot tükröző nyilatkozatok hagyták el a miniszterelnök száját - mondta Szijjártó Péter. - A Fidesz ezért felszólítja Medgyessy Pétert, hogy amennyiben még mindig tiszteli a köztársaságot, még mindig hisz a köztársaság intézményeiben, akkor ne akadályozza azt a vizsgálatot, amelyet a felügyelet az ellen a bank ellen folytat, amelynek ő volt az elnöke akkor, amikor a banknál pénzmosás-gyanús esetek történtek.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek