Meggyalázták a munkácsi zsinagógát
A kárpátaljai Munkácson antiszemita jelképekkel meggyalázták a zsinagógát.
Dátum: 2003-08-26 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:37.448773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kárpátalja második legnagyobb városában, amely a II. világháború előtt a vidék zsidóságának kulturális és vallási központja volt, kedd éjjel ismeretlen elkövetők horogkeresztet rajzoltak a zsinagóga bejáratára, nyilakat festettek egy imádkozó zsidó férfit ábrázoló képre, és különböző feliratokkal csúfították el az imaház falát.
Hájim Slomo Hofman, Kárpátalja főrabbija szerint a zsidó hitközség tagjai a zsinagóga meggyalázását nem garázdaságnak, hanem antiszemita megnyilvánulásnak, nemzetiségi és felekezeti ellentétek szításának minősítik - jelentette kedden az Unian hírügynökség.
Dmitrij Mikolenko munkácsi rendőrparancsnok közölte: a rendőrség erőteljes nyomozást folytat a tettesek után. Egyúttal azt is bejelentette, hogy a hasonló esetek megelőzése és a zsidó hívek, valamint külföldi vendégeik biztonságának szavatolása érdekében a rendőrök megerősített járőrözést folytatnak az esti és éjszakai órákban a zsinagóga környékén.
MTI - fidesz.hu