Dzurinda nem meneszti Nemcsicset
Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök nem tesz eleget a kormányához tartozó Új Polgári Szövetség (ANO) kérésének, amely meneszteni akarja Robert Nemcsics gazdasági minisztert.
Dátum: 2003-08-26 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:39.524322, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pavol Rusko, a hosszú ideje fennálló kormányválságban jelentős szerepet játszó ANO elnöke pártja elnökségének hétfői döntése után kedden a párt egyetlen kormánytagjának menesztését kérte a szlovák kormányfőtől, Dzurinda azonban ezt megtagadta.
Rusko azért akar szabadulni Nemcsicstől, valamint a közlekedési és távközlési tárca államtitkárától, Branislav Opaternytől, mert azok a párt vezetésének nem tetsző módon nyilatkoztak a sajtónak és nem az elvárásoknak megfelelő kapcsolatokat tartottak az anyapártjukkal.
Megfigyelők szerint várható volt, hogy Dzurinda ragaszkodni fog a gazdasági miniszterhez. Egyébként hasonló esetre már előző kormánya idején is volt példa: akkor a parlamentből azóta kiszorult Demokratikus Baloldal Pártja (SDL) kérte egyik embere, Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter visszahívását, de Dzurinda ezt megtagadta. Az más kérdés, hogy néhány nappal később Schmögnerová önként megvált pénzügyminiszteri posztjától.
MTI - fidesz.hu