Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fehér Ház helyteleníti Arafat döntését

Az Egyesült Államok kedden elítélte Jasszer Arafat palesztin elnök azon döntését, amellyel Dzsibríl Radzsúbot nevezte ki biztonsági tanácsadójává.


Dátum: 2003-08-26 20:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:40.433927, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fehér Ház szóvivője úgy értékelte, hogy a palesztin elnök ezzel a döntésével aláássa a terrorizmus elleni harcot, továbbá azokat az erőfeszítéseket, amelyek az önálló palesztin állam megalakítását, illetve Izrael és a palesztinok békés együttélését szolgálják.

Claire Buchan annak a nézetnek adott hangot, hogy Arafat kinevezése gyengíti Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnököt, akinek személyében az elmúlt napokban kiéleződött feszültség ellenére Washington még mindig garanciát lát az útiterv néven ismert közel-keleti békekezdeményezésben foglaltak megvalósítására.

A szóvivő kijelentette: az Egyesült Államok azon a véleményen van, hogy a palesztin biztonsági szolgálatokat Mahmúd Abbásznak, illetve fő bizalmasának, Mohamed Dahlán államminiszternek kell ellenőriznie, nem pedig Dzsibríl Radzsúbnak, ami Jasszer Arafat egyértelmű szándéka.

A Fehér Ház képviselője aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a döntés nehezítheti a szélsőséges palesztin csoportok elleni harcot, amit az amerikai kormány kulcsfontosságúnak tekint az útiterv megvalósítása szempontjából.

A Bush-kormányzat érezhetően aggódik a közel-keleti helyzet kiéleződése miatt. A kormány magas rangú képviselői, legutóbb Condoleezza Rice, az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója arra szólították fel a Mahmúd Abbász vezette palesztin kormányt, hogy tegyen meg mindent a szélsőséges palesztin csoportok lefegyverzésére, illetve felszámolására.

Az útiterv egyik legfőbb szorgalmazójának számító Egyesült Államok élesen elítélte a múlt heti jeruzsálemi merényletet, és a palesztin terrorszervezeteket tette felelőssé a békekezdeményezés akadályozásáért. Az izraeli válaszlépéseket ugyanakkor Washingtonban mindeddig nem kommentálták.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek