Korrupció az MSZP székházában
Februárban ötmillió forint kenőpénzt vett át Csonka Gábor, a szocialista párt tagja ifjabb és idősebb Jónás Csabától, hogy közbenjárása révén a VI. kerületi vagyonkezelő kifizesse nekik csaknem ötvenmillió forintnyi elismert számlatartozását. Ugyanekkor még plusz egymilliót fizettek Csonkának azért, hogy továbbra is kaphassanak munkát a baloldali többségű önkormányzattól - állítja a két építési vállalkozó.
Dátum: 2003-08-27 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:40.730288, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy későbbi, titokban felvett telefonbeszélgetésben Csonka elismeri, hogy átvette az ötmilliót, mégpedig "embere", Kékesi Tibor szocialista honatya részére. Ám a tartozás kiegyenlítése akadozott, ezért készült a hangfelvétel. Jónásék elmondása szerint alkujukban az is benne foglaltatott, hogy a Csonka által szerzett megrendelések után tíz százalékot fizetnek be egy bankszámlára az MSZP-nek, a párt ugyanis már most gyűjt a következő választási kampányra. Csonka Gábor - a hangfelvétel dacára - állítja: ő csak segítséget ígért Jónáséknak, azt, hogy utánanéz az ügyüknek. Rágalomnak nevezte azt is, hogy az MSZP számára tízszázalékos jutalékot kért volna az általa megszerzett munkák után. Kékesi képviselő kijelentette: nevével visszaéltek, nem is ismeri Csonkát. A párt parlamenti frakciótitkárságán viszont jól ismerik, az "egyszerű párttag" - saját elmondása szerint - bejáratos az Országházba is.
A Magyar Nemzet az MSZP belső köreiből úgy értesült: Csonka Gábor Lendvai Ildikó frakcióvezető és Varjú László frakcióigazgató médiatanácsadója.
Szarka Ágota - Magyar Nemzet