Gallup: magabiztos Fidesz-vezetés
Augusztusban a Fidesz egyértelműen átvette a vezetést a szocialistáktól a pártok erősorrendjében - derül ki a Magyar Gallup Intézet legfrissebb felméréséből.
Dátum: 2003-08-27 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:42.563936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A helycsere az MSZP támogatottságának csökkenéséből adódott. A szocialista párt lényegében elvesztette a 2002-es választási kampány finisében megnyert támogatóit. Augusztusban a pártot választó biztos szavazók körében a Fidesz támogatottsága 50 százalékra nőtt, az MSZP támogatóinak aránya ellenben 38 százalékra csökkent. Jelentősen romlott a kormány és Medgyessy Péter miniszterelnök megítélése is. A Medián napokban közzétett közvélemény-kutatása is hasonló tendenciát mutatott. A Szonda Ipsos Népszabadságban közzétett felmérése szerint még mindig az MSZP vezet.
MN - Magyar Nemzet