Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kórházfelújítás politikai alapon?

Szinte kizárólag kormánypárti vezetésű városban lévő kórházak kaptak címzett támogatást az idén induló rekonstrukciójukhoz. az összesen 20 milliárd forintot elnyert 12 egészségügyi intézmény közül tíz működik olyan településen, amelyet szocialista vagy szabad demokrata polgármester irányít. Az egészségügyi minisztérium szerint minden esetben szakmai döntés született.


Dátum: 2003-08-27 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:42.851255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ötvennyolc kórház idén induló rekonstrukciójára igényeltek címzett támogatást a központi költségvetésből a tulajdonosok. Az összesen mintegy 20 milliárd forintos keretet 12 intézmény között osztják szét. A pályázaton nyertes kórházak szinte kizárólag olyan településen találhatók, amelyet baloldali többségű képviselő-testület irányít. Ha a polgármesterek pártpolitikai hovatartozását vizsgáljuk, akkor is az derül ki, hogy 12-ből csak két település esetében nem kormánypárti a város első embere.

A legtöbb pénzt - ötmilliárd forintot - a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház kapta, ezt követi a kazincbarcikai kórház 2,62 milliárddal. A sorban a Heves megyei önkormányzat egri Markhot Ferenc Kórháza következik kétmilliárddal, majd a kalocsai kórház 1,45 milliárddal. Ez utóbbi intézményt nemrég még Rácz Jenő, az egészségügyi minisztérium jelenlegi helyettes államtitkára vezette.

Zivkovics Natália - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek