FAZ: az USA macska-egér játékot játszik a magyar kormánnyal
Macska és egér címmel közölt szerdai számában rövid kommentárt a Frankfurter Allgemeine Zeitung az iraki rendőrök esetleges magyarországi kiképzéséről.
Dátum: 2003-08-27 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:44.369724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A német konzervatív lap kommentátora szerint a magyarok a szemüket dörzsölik: NATO-partnerük, Amerika macska-egér játékot játszik kormányukkal. Washington tavasszal már rákérdezett Budapesten, hogy kiképezhetnének-e a taszári támaszponton iraki rendőröket. A (magyar) kormány megtartotta magának a megkeresést, még a Taszárhoz közeli megyeszékhely, Kaposvár polgármesterét sem avatta be. Pedig nem mindegy a város vagy Taszár község számára, ha kurzusonként, mondjuk, 1500 férfi tartózkodna két hónapig a táborban.
Mint a kommentár szerzője írta, az amerikaiak most megpróbálják korainak beállítani, csökkenteni a rendőrök kiképzésével kapcsolatos tervek nemzetközileg feltűnést keltő publikálásának a jelentőségét. Ám az is lehet, hogy meg akarták gyorsítani a vontatott tanácskozásokat Budapesten. Az amerikaiak már korábban emlegették, hogy fel kell adni a (taszári) repülőteret (ami Magyarország számára ugyanolyan dollárbevétel-kiesést jelentene, mint például Németország számára a ramsteini támaszpont bezárása), "mivel nem alkalmas tanfolyamokra". A (magyar) kormány ekkor készséget jelzett, ám ezt nyilvánosságra hozni már nem merte - olvasható a német újság kommentárjában.
MTI - fidesz.hu