Elhibázott az egri városvezetés koncepciója
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség egri szervezete szerint elhibázott koncepció a szocialista-liberális többségű városvezetés ötlete, hogy bérbe adja a Hit Gyülekezete számára a Trinitárius utcai Rossztemplomot.
Dátum: 2003-08-27 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:45.870682, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Révész Tamás pártelnök keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a Rossztemplom a Művészetek Háza részeként galériaként működik, méltó funkciót kapott. Egy szektának nem szabad együtt élnie egy városi intézménnyel, nem szabad teret nyernie a városban, ahol a polgárok többsége nem nézi jó szemmel a Hit Gyülekezete működését. A 2001-es népszámlálás adatai szerint itt több mint 35 ezren vallották magukat római katolikusnak, míg a kisegyházakhoz összesen 419-en tartoznak.
Dr. Löffler Erzsébet, a közgyűlés Szövetség az Egriekért frakciójának vezetője hangsúlyozta: a műemlék templomot építő trinitárius rend ezeréves múltra tekinthet vissza. Eredeti célja az volt, hogy a rabságból kiszabadítsa azokat az embereket, akik a pogányok fogságába estek. A rend az évszázadok során összesen 900 ezer ember szabadságát váltotta meg, nyolcezer szerzetes adta magát cserébe foglyul. A Rossztemplom eme múltjának fényében érzéketlenségre vall egy olyan kisegyháznak bérbe adni az épületet, amely enyhén szólva is ellenséges érzülettel viseltetik a katolikus egyház iránt.
A frakcióvezető megítélése szerint igen sajátosan bánik az önkormányzati vagyonnal az MSZP-SZDSZ irányítású helyhatóság. A Gyermekváros ingatlanának esetében is az történt, hogy dr. Nagy Imre polgármester a közgyűlés véleményének a kikérése nélkül mondott le a város elővásárlási jogáról. Hasonló a helyzet a Rossztemplommal, amelynek ügyével szintén nem foglalkozott a képviselő-testület.
Heves Megyei Hírlap