Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Illés Zoltán bepereli Orosz Sándort

A paksi atomerőműben történt üzemzavar kapcsán tett minden korábbi állításomat továbbra is fenntartom - olvasható Illés Zoltán fideszes képviselő közleményében.


Dátum: 2003-08-27 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:47.946428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes országgyűlési képviselő Orosz Sándor bejelentésére reagált, miszerint rémhírterjesztés vagy közveszéllyel való fenyegetés miatt még a héten feljelenti őt a Paksi Atomerőművel kapcsolatban tett nyilatkozata miatt.

Az MSZP-frakció környezetvédelmi munkacsoportjának vezetője feljelentését Illés Zoltán keddi sajtótájékoztatóján tett azon kijelentésére alapozza, amely szerint "nukleáris robbanás soha, de hidrogénrobbanás bekövetkezhet annak alapján, amilyen megoldást az orosz fél javasol" a helyreállításra.

Illés Zoltán leszögezte: Orosz Sándor, földművelésüggyel foglalkozó szocialista politikust pedig rágalmazásért és becsületsértésért még a héten feljelenti és bepereli.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek