Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hiányosak a szocialista frakcióvezető-helyettes ismeretei

Sajnálattal tapasztalom, hogy Juhász Gábor ismeretei hiányosak és felületesek a minisztériumok felügyeleti jogosítványaival kapcsolatban - áll Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettesének közleményében.


Dátum: 2003-08-27 18:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13991
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:48.232546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sajnálattal tapasztalom, hogy Juhász Gábor ismeretei hiányosak és felületesek a minisztériumok felügyeleti jogosítványaival kapcsolatban. Ugyanis a

Pénzügyminisztérium nem felügyelte miniszterségem alatt a Magyar

Fejlesztési Bank Rt.-ét. Véleményem szerint a kormánynak és politikusainak végre már az ország gazdaságának fellendítésével kellene foglalkozniuk és nem állandó gyanúsítgatásokkal és feljelentgetésekkel.

Budapest, 2003. augusztus 27.

Varga Mihály

Frakcióvezető-helyettes

Fidesz Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Kapcsolódó elemek