Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tétlenkedő kormányzó szocialista nagytőkések

A Fidesz megyei vezetői megdöbbenve értesültek arról, hogy a Ringa Rt. ügyében a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és politikai államtitkára, Szanyi Tibor a nyilvánosság számára egymásnak ellentmondó és valótlan információkat ad - írja közleményében Szakács Imre, a Fidesz Győr-Moson-Sopron megyei választmányának elnöke.


Dátum: 2003-08-27 19:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:48.816463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt felelőtlennek és felháborítónak tartjuk, különösen azért, mert az elkeseredett emberekben ez csak tovább növeli a meglévő bizonytalanságot. Bizonytalanok az emberek, hiszen a megoldatlanul maradt sertésválság után most már egy meghatározó feldolgozóipari cég jövője is veszélybe került.

A Győr-Moson-Sopron megyében élő polgárokat mindeközben fokozódó aggodalommal és nyugtalansággal tölti el a Ringa Rt. bezárásával kapcsolatban, hogy a kormányzati tehetetlenség miatt érdemben még mindig semmilyen kézzelfogható segítséget sem kaptak. A Fidesz megyei vezetői nem értik, hogy Szanyi Tibor államtitkár úr miért nem hozta eddig nyilvánosságra a Ringa megmentése érdekében állítólagosan "keddre virradóra" megkötött megállapodást.

A Ringa tulajdonosa az Arago Rt., MSZP közeli cégként ismert. Arra kérjük tehát a jelenleg kormányzó szocialista nagytőkéseket, hogy ne küldjék utcára az embereket, és ne lehetetlenítsék el a gyárbezárással a sertéstartókat, beszállítókat és családjaikat.

Felhívjuk ismét a kormány figyelmét arra, hogy a polgárokkal és az érdekképviseletekkel együttműködve tegyenek meg mindent azért, hogy több száz család számára a Ringa továbbra is biztosítsa a megélhetést.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselői továbbra is minden segítséget megadnak ahhoz, hogy a gyár tovább üzemelhessen.

Szakács Imre,

a Fidesz Győr-Moson-Sopron megyei választmányának elnöke

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek