Dávid Ibolya: amit a szolgálat jegyében tenni lehetett, azt megtettük
Fontos, hogy április 7-én minél többen menjenek el szavazni, mert már ekkor eldől a választások kimenetele, és félő, hogy aki a második fordulóban akarná korrigálni korábbi döntését, annak erre már nem lesz lehetősége - erről Dávid Ibolya beszélt a vasárnap Csurgón tartott választási nagygyűlésen.
Dátum: 2002-03-25 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:15.866433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MDF elnöke Szászfalvi Lászlót, a somogyi város polgármesterét, a Fidesz-MDF közös jelöltjét ajánlotta a választópolgárok figyelmébe.
A politikus úgy ítélte meg, hogy a választópolgároknak könnyű dolguk lesz április 7-én, mert a tettek alapján kell dönteniük arról, hogy kire adják le szavazataikat.
A szocialista párt exminiszterelnökének, Horn Gyulának az egyik televíziós csatornán vasárnap reggel elhangzott kijelentéseire reagálva Dávid Ibolya cáfolta, hogy az ország válságban lenne, s hogy hamarosan válságkezelésre lesz szükség, ha a jelenlegi kormány marad hatalmon. - Jelentem, nincs válság, és senkit nem kell riogatni azzal, hogy válságkezelésre lesz szükség - szögezte le a politikus.
Dávid Ibolya szavai szerint túl hangos volt az utóbbi hetekben a kampány "most már nyugalomra vágyunk, arra, hogy higgadtabban, visszafogottabban beszéljünk arról, hogy hol állunk most, s mit is kell tennünk". - Ahhoz, hogy ezt megtehessük, számot kell adni az elmúlt négy évről - mondta a politikus, aki a polgári kormány tevékenységét úgy ítélte meg, hogy "amit a szolgálat jegyében tenni lehetett, azt megtettük".
Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt ciklusban a kormányzat mindvégig kiemelt feladatának tartotta a családok támogatását, s emellett történelmi jelentőségűnek, "a kormányzat legnagyobb alkotásának" nevezte a kedvezménytörvényt, amely szavai szerint a nemzeti szolidaritásról szól.
Dávid Ibolya a gazdaság helyzetéről beszélve leszögezte: az elmúlt 12 évben nagy előrelépést tettünk. Kifejtette: a gazdaság egyik fokmérője az infláció, amely a legtöbb gondot okozta, de 17 év után a múlt év végére már egyszámjegyűre, 6,8 százalékra csökkent.
Hozzátette: a polgári kormányzás folytatása esetén minden esély megvan arra, hogy a következő ciklusban az infláció tovább mérséklődjön, s 3-4 százalék legyen.