Képviselők két keréken
Brüsszelből Strasbourgba indult szerdán kerékpáron az Európai Parlament (EP) képviselőinek egy 12 fős csoportja, amelyhez Gruber Attila (Fidesz), az Országgyűlés magyar megfigyelő csoportjának tagja is csatlakozott.
Dátum: 2003-08-28 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14005
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:52.382395, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EP-képviselőkkel együtt összesen mintegy harmincan vágtak neki kora délután a 480 kilométeres útnak, hogy szeptember 1-re, a parlament nyári szünet utáni első plenáris ülésére az elzászi fővárosba érkezzenek.
A túrát holland zöld párti képviselők kezdeményezték azzal a céllal, hogy - elsősorban a szóba jöhető motorizált alternatívákkal szemben - népszerűsítsék a kerékpározást mint közlekedési módot, illetve általában a fenntartható közlekedési formákat.
Gruber Attila abból a szempontból is figyelemre méltónak tartotta az akciót, hogy - a hazai viszonyoktól némileg eltérően - az Európai Parlamentben már az ilyen események internetes megszervezése is zökkenőmentesen működik, az érdeklődők toborzásától kezdve a jelentkezések lebonyolításán keresztül a részletes tájékoztatásokig. A politikus is az interneten talált rá a felhívásra, s ennek alapján jelentkezett.
A túrának a figyelemfelkeltésen túl remélhető hatásaival kapcsolatban megjegyezte, hogy ő egyéni képviselőként a siófoki választókörzetből került be a parlamentbe, s Magyarországon egyelőre a Balaton környéke az egyetlen olyan vidék, amelyet teljesen körbe lehet kerékpározni. Siófok városának kezdeményezése alapján pedig már elkezdődött a Siófok-Szekszárd kerékpárút építése a Sió-csatorna partján. Minderre a hazai politikusok figyelmét is érdemes felhívni, a strasbourgi túrához hasonló események pedig az országimázs javítására is jó alkalmat nyújtanak - mondta.
MTI - fidesz.hu