Medgyessy is felelős
Medgyessy Péter miniszterelnököt a vonatkozó jogszabályok szerint felelősség terheli azért, hogy az irányítása alá tartozó pénzintézetben milliárdos pénzmosás történt. Míg az Inter-Európa Bank vezérigazgatója már levonta a konzekvenciát, és - a Magyar Nemzet információi szerint emiatt - lemondott, addig a kormányfő továbbra sem látja be: a bankvezetők sorozatos mulasztása vezetett a pénzügyi szabálytalanságokhoz.
Dátum: 2003-08-28 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:54.744737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem voltam ott, hogy megszámoljam - ezzel a humorosnak szánt kijelentéssel hárította el Medgyessy Péter kormányfő az arra vonatkozó újságírói kérdést, hogy mint az Inter-Európa Bank Rt. korábbi vezetője, nem tartja-e felelősnek magát a pénzintézetnél - az elmúlt évek során - történt pénzmosásért. Ezzel szemben a hatályos jogszabályok a pénzügyi intézmények vezetőinek kiemelt felelősségéről szólnak.
A hitelintézetekről szóló 1996. évi törvény kimondja: "a pénzügyi intézmény igazgatóságának, felügyelőbizottságának vezetői és tagjai felelősek azért, hogy a pénzügyi intézmény az engedélyezett tevékenységeket az e törvényben és a külön jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően végezze". A törvény szerint a vezető állású személy és a pénzügyi intézmény alkalmazottja mindenkor - e beosztásával járó fokozott szakmai követelményeknek megfelelő - elvárható gondossággal és szakértelemmel, a pénzügyi intézmény és az ügyfelek érdekeinek figyelembevételével, a jogszabályok szerint köteles eljárni. A pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2003. évi törvény szintén tartalmaz olyan kitételeket, amelyek a pénzügyi szolgáltatók vezetőire vonatkoznak.
Magyar Nemzet