Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder János: négy évvel ezelőtt a múltra már rácsapták az ajtót

A megszorító és a növekedést ösztönző gazdaságpolitika, a növekvő és a folyamatosan csökkenő infláció, vagy éppen a Bokros-csomag-féle szociális intézkedések és a megerősített családtámogatás között, illetve egy miniszterelnök és egy miniszterelnök-jelölt között kell választania az április 7-én urnákhoz járulóknak - mondta Áder János vasárnap este egy választási fórumon Zalaegerszegen.


Dátum: 2002-03-25 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:16.162315, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az olykor kedvezőtlen külgazdasági és pénzügyi hatások ellenére gazdasági növekedésünk az európai unióbelinek kétszerese volt az elmúlt négy évben, az infláció tizenöt éve nem volt ilyen alacsony, s a minimálbérek két és félszeresére nőttek - emelte ki beszédében az Országgyűlés elnöke, a Fidesz alelnöke. Mint mondta: mindez egy sikeres gazdaságpolitikát jelez, miként a Széchenyi-terv különböző ágainak befektetés- és vállalkozás-ösztönző hatása, az otthonteremtést és -vásárlást elősegítő 3-4,5 százalékos hitelkamat, vagy a tervezett 200 ezret 36 ezerrel meghaladó új munkahely is.

- A négy évvel ezelőtti 33 milliárddal szemben ez évre 83 milliárd forint a gyermekek után járó adókedvezmény teljes összege és ez több mint egymillió családot érint - említette meg Áder János.

A politikus a Fidesz-MDF-program főbb elemeit sorolva elmondta: 2006 végéig megdupláznák a minimálbéreket, tovább bővítik a jelenlegi családtámogatási rendszer elemeit és céljuk, hogy a ciklus végére minden dolgozni tudó és akaró munkahelyhez jusson, ami 3-4 százalék "mozgó" munkanélküliséget jelentene.

- Az infrastruktúra fejlesztések keretében csupán a Tisza mentén ötszáz kilométernyi gát építése-megerősítése és tizenhárom ideiglenes víztározó létrehozása szerepel a programban; azt is célul tűztük, hogy minden megkezdett vagy induló autópálya 2006 végére érje el az országhatárt - tette hozzá az országgyűlés elnöke.

Áder János felidézve a Gallup legutóbbi felmérési eredményeit, bíztatónak ítélte a Fidesz-MDF tíz százalékos előnyét az MSZP-vel szemben.

- Négy évvel ezelőtt a múltra egyszer már rácsapták az ajtót, ezt most ne is nyissák ki, hanem jó nagy reteszt tegyenek rá - zárta beszédét Áder János.

Kapcsolódó elemek