Határozatlan fővárosi szocialisták
A Fővárosi Közgyűlés nyári szünet utáni első ülésén, csütörtökön, a szavazatok megoszlása miatt, nem tudta ténylegesen sem felállítani, sem pedig megszüntetni azt a fővárosi eseti bizottságot, amelynek egy, az ellenzék által vélelmezett múlt évi 280 millió forintos devizaárfolyam-veszteség okát kellett volna vizsgálnia, illetve a felelősét megtalálnia.
Dátum: 2003-08-28 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:56.255625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közgyűlés júniusi ülésén a testület a szocialisták támogatásával fogadta el azt az ellenzéki határozati javaslatot, amellyel elvben létrejött a vizsgálóbizottság.
A csütörtöki közgyűlésre benyújtott előterjesztés egyik javaslata szerint az ellenzékiek mellett a szocialisták is két képviselőt delegáltak volna a grémiumba, az SZDSZ ugyanakkor senkit nem jelölt a testületbe. A másik alternatíva szerint a közgyűlés megszüntetné a bizottságot.
Hosszas szavazási procedúra után a közgyűlés végül is egyik alternatívát sem fogadta el, s így az eseti bizottság létrehozásáról szóló júniusi közgyűlési határozat továbbra is érvényben maradt.
A vitában a szocialisták módosítottak korábbi álláspontjukon, mondván, ha az SZDSZ sem delegál tagot, akkor ők sem teszik ezt.
Az SZDSZ sem a tagok személyéről, sem a bizottság megszüntetéséről szóló javaslat szavazásában nem vett részt.
A napirendről szóló vitában az MSZP-SZDSZ-koalíció ismét elutasította azoknak az ellenzéki előterjesztéseknek a napirendre vételét, amelyeket már hónapok óta szorgalmaznak, így például az ingyenes téli tömegközlekedésről szóló indítvány tárgyalását.
A közgyűlés a mintegy 70 téma tárgyalása kapcsán várhatóan a csütörtök délutáni órákban dönt a több mint 9 százalékos távhődíj-emelési javaslatról.
MTI - fidesz.hu