Fedett műjégpálya épül Kaposváron
A dél-dunántúli régió első fedett műjégpályájának megépítéséről írtak alá szerződést Kaposváron csütörtökön.
Dátum: 2003-08-28 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:57.132779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A négyéves várospolitikai koncepcióban vállaltuk, hogy Kaposváron lesz fedett műjégpálya, most örömmel jelentem be, hogy teljesítjük ezt a vállalásunkat - mondta Szita Károly polgármester az ez alkalomból tartott sajtótájékoztatón.
Közölte: a műjégpályát "a kaposvári fiatalok kérték", az önkormányzat pedig szívesen tesz ennek a kérésnek eleget, egyúttal azt is remélve, hogy az idősebb korosztály is gyakran ellátogat majd az új sportlétesítménybe.
A polgármester beszámolója szerint az önkormányzat a beruházónak ingyen ajánlott fel egy, a belvároshoz közeli területet, cserébe évi mintegy 30 millió forint értékű szolgáltatásra tart igényt.
A szerződés szerint ez egy tíz évre szóló megállapodást jelent arról, hogy tanítási napokon évente összességében 1400 óra ingyenes jéghasználatot biztosít az üzemeltetést is végző kivitelező cég az önkormányzat által meghatározott iskolák számára - tette hozzá.
Szita Károly közölte: a műjégpálya működtetési költségeihez az önkormányzat évi 10 millió forinttal járul hozzá, amennyiben ezt a képviselő-testület elfogadja.
Duba Flórián, a Jégcsarnok-fejlesztő és Üzemeltető Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy Magyarországon Zalaegerszeg után ez lesz a második ilyen típusú multifunkcionális, mobil szerkezetű, fedett műjégpálya.
Elmondása szerint a szerkezet mindössze hat hónap alatt elkészíthető, s mindenben megfelel majd a nemzetközi előírásoknak.
A beruházás összességében 670 millió forintba kerül, a kivitelezést ez év októberében kezdik el, s a tervek szerint jövő májusban adják át az új létesítményt.
Az egyszintes, mintegy 3500 négyzetméter alapterületű műjégpályán, amelyet kulturális események befogadásra is alkalmassá kívánnak tenni, akár kétezer néző számára is tudnak majd ülőhelyet biztosítani.
MTI - fidesz.hu