Az Alkotmánybírósághoz fordul a gyógyszerész kamara
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK), hogy utólagos normakontrollt kérjen a szeptembertől bevezetendő átmeneti gyógyszerár-támogatási rendszerről szóló kormányrendeletről - mondta el a köztestület elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Dátum: 2003-08-28 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:43:58.983297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A köztestület emellett a legfőbb ügyészhez is fordul, mert a szabályozás előkészítésekor - ellentétben a kamaráról szóló törvényben foglaltakkal - nem vonták be a szervezetet az egyeztetésbe - fűzte hozzá Hávelné Szatmári Katalin az MGYK kibővített elnökségi ülését követően.
Beszámolt arról, hogy az MGYK levelet küld a kormányfőnek és az egészségügyi miniszternek az év végéig tartó átmeneti ártámogatási rendszer előkészítésével kapcsolatban.
"Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy a bevezetés előtt két munkanappal, a miniszterelnök személyes ígérete ellenére, a gyógyszertárak nem rendelkeznek azokkal az információkkal és eszközökkel, amelyek a rendszer bevezetését biztonságossá teszik" - ismertette a levél tartalmát Hávelné Szatmári Katalin.
A levélben a kamara azt is tudatja, hogy a "rendszer bevezetése esetén a patikusok nem tudják biztosítani a lakosság zavartalan gyógyszer-ellátását".
Hávelné Szatmári Katalin hangsúlyozta: zavarok azért várhatók, mert a nagykereskedők egyelőre nem forgalmazzák azon gyártók termékeit, amelyek nem kötöttek úgynevezett visszafizetési megállapodást az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP).
Az MGYK levele szerint a "várható gyógyszerellátási zavarokért kizárólagos felelősség terheli mindazokat", akik az elmúlt időszakban a minisztert és a közvéleményt arról tájékoztatták, hogy "minden feltétel adott" az átmeneti rendszer bevezetéséhez.
Hozzátette: a gyógyszertárosok kedden a kora délutáni órákban még nem tudták, hogy mely gyártók kötöttek visszafizetési szerződést.
A kamara javasolta a gyógyszerészeknek, hogy a jövő hétfői "indulás" előtt hétvégén tartsanak teljes körű leltárt - mondta Hávelné Szatmári Katalin.
A kormány nyár közepén emelte 22 milliárd forinttal 239 milliárdra a medicinák támogatására fordítható összeget. A kassza tarthatósága érdekében év végéig havi kereteket is meghatároztak.
Ennek azért van jelentősége, mert azok a gyártók, amelyek megállapodtak az OEP-pel, termékeik után a teljes összegű támogatást megkapják. Ha túllépik az év végéig meghatározott havi keretet, a rájuk eső részt vissza kell fizetniük.
Azon gyártók, amelyen nem szerződnek az OEP-pel, úgynevezett lebegtetett, 80 százalékos támogatásban részesülnek. De ha a teljes gyógyszerforgalom nem lépi túl a havi keretet, utóbbi gyártók is hozzájuthatnak a különbözethez.
MTI - fidesz.hu