Közpénzekkel spekulált a főváros
Koalíciós részvétel nélkül is megkezdik munkájukat azok a fővárosi ellenzéki képviselők, akik a szocialista szabad demokrata városvezetők egy múlt évi 280 millió forintos veszteséggel járt devizaátváltás ügyét kívánják tisztázni - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-MKDSZ frakcióvezetője csütörtökön a közgyűlés szünetében.
Dátum: 2003-08-28 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14035
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:01.415042, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Deutsch Tamás elfogadhatatlannak tartja azt, hogy a közgyűlés szocialista szabad demokrata koalíciós többsége megakadályozta a vizsgálóbizottság létrehozását. Mint mondta, ez a "szerecsenmosdatásos, kutyakomédia" jellegű elutasítás sem lehetetleníti el az ellenzék vizsgálódását.
A frakcióvezető közölte, hogy az ellenzéki képviselők az ideiglenes vizsgálóbizottság közgyűlési létrehozásáig a lehető legtöbb dokumentációt, adatot összegyűjtik, s azt a grémium elé terjesztik.
Deutsch Tamás elmondta azt is, hogy az összeférhetetlenségi bizottság vizsgálatát kezdeményezik egy, a Magyar Nemzet című lapban csütörtökön megjelent cikk kapcsán.
Ebből kiderült, hogy a fővárosi SZDSZ frakcióvezető-helyettese, Hubert Béla irányítása alatt lévő cég 5 millió forintos megrendelést kapott a BKV Rt. egyik kft.-jétől.
A politikus a BKV Rt. és a kft. felügyelőbizottságának is tagja. Az ellenzék javasolja az összeférhetetlenségi bizottságnak egy olyan közgyűlési előterjesztés elkészítését, amely alapján a képviselőknek és közvetlen hozzátartozóiknak nyilvánosságra kellene hozniuk azt, hogy milyen üzleti kapcsolatuk van az önkormányzattal vagy annak intézményeivel és gazdasági társaságaival.
MTI - fidesz.hu