Kis híján kilőtték Ioan Pascu román hadügyminisztert Irakban
Kétszer is célkeresztjébe fogta egy földi követő és légelhárító rakétakilövő-berendezés azt a helikoptert, amelyen szerda reggel Ioan Mircea Pascu román hadügyminiszter utazott Irakban. A brit CH47 típusú géppel a miniszter Baszrából Násszíria városába készült.
Dátum: 2003-08-28 19:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:02.611485, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gép személyzete kétszer is arra kényszerült, hogy bevesse a gép rakéta-elhárító-berendezéseit bevesse. Mindezt a román vezérkari főnökség szóvivője közölte. A brit pilóták előbb a radarzavaró berendezéseket kapcsolták be, majd hőcsapdáknak nevezett lövedékeket lőttek ki, hogy a földről esetlegesen fellőtt, hőérzékelő légelhárító lövedék tévessze el a helikoptert.
Ezután a földi személyzetet értesítették az incidensről, akik azt közölték, hogy az elhárítás célzóberendezése elromlott, így már nem is követték a brit gépet. A román hadvezetés küldöttsége azért tartózkodott kedden és szerdán Irak hadműveleti területén, mert a békefenntartásra kiküldött román katonákat látogatta meg. A román békefenntartó művelet fedőneve Antica Babilonia és Iraqi Freedom.
transindex - fidesz.hu