Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltakozik Jászladány polgármestere

Minden alapot nélkülöznek azok a vádaskodások, amelyekkel Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke illette szerdán a sajtón keresztül a jászladányi önkormányzatot, az pedig igazán sajnálatos, hogy ezekkel több ismert értelmiségi is azonosult - jelentette ki az MTI érdeklődésére a település polgármestere.


Dátum: 2003-08-28 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=14041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:44:03.190865, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az a megfogalmazás például, hogy Jászladányban évek óta tudatos önkormányzati kirekesztő politika zajlik a szeméthegyek közé szorított cigányok ellen, már a hisztériakeltés egy fázisa - vélekedett Dankó István csütörtöki reagálásában. - Az pedig számomra érthetetlen, hogy ismert és munkásságuk alapján általam tisztelt személyiségek, akik még soha nem jártak Jászladányban, és nem ismerik az ottani valóságot, mindehhez a nevüket adják - tette hozzá.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Mozgalom elnöke csütörtökön jelentette be: értelmiségiek felhívásban fordulnak Medgyessy Péter miniszterelnökhöz, azt kérve, a kabinet minden eszközzel akadályozza meg a jászladányi alapítványi iskola szeptemberi elindítását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek